نار والحرية

Megint a belpolitika szélén táncolok, de most tényleg muszáj elhinnetek, hogy nem egy kurvaegyik-buzimásik vitát akarok elkezdeni.

Egyszerűen arról van szó, hogy az ország kapott a közelmúltban pár nagy lehetőséget, hogy megmutassa magát, hogy végre bizonyíthasson, és mi sült ki belőle? Gyakorlatilag semmi. Persze, nem vitatom, hogy apróbb részeredményeket talán sikerült elérni, de az igazán nagy áttörés elmaradt. Az EKF és az EU-elnökség is szépen csöndben zajlott, illetve zajlik. Semmi nagyobb eredmény, csak pár kósza kis botrány, de  nehezen hiszem, hogy ezekre 1 év múlva bárki is emlékezni fog külföldön...(vagy 3 év múlva itthon) Félreértés ne essék, egyik sem totális csőd, azért ne essünk túlzásokba!

Olyanok vagyunk, mint az osztály szürke egere. A tanár unottan kihívja, ő kicsit nyögdécselve lefelel, aztán Margó néni felsóhajt ("nah, ezen is túl vagyunk"), bekörmöl egy hármast, és az élet megy tovább. A stéber Karcsika bezzeg még utána is olvasott a témának, Pityuka nem sokat tud, de a beszólásain röhög az osztály (belül még Margó néni is mosolyog), Klári pedig a magabiztosságával kompenzálja az esti filmnézés miatti hiányosságait. A szürke egér meg csak ül a padjában és bámul ki az ablakon.

Miért van az, hogy valaki elég borsos illetéket fizet, hogy prezentálhasson valamit, de arra sajnál pénzt költeni, hogy a munkája ki is nézzen valahogy?

Először is itt a hír.

A XVI. kerület kertvárosi övezetében, az Újszász és Galgahévíz utca kereszteződésében nincs lámpa, és az ott lakók szerint még a kijelölt gyalogátkelőn is veszélyes a túloldalra jutni. A baleset egyik szemtanúja a Blikknek elmondta: az idős kertészmérnök körültekintett, mielőtt elindult, de a zebra abból az irányból, ahonnan az autó érkezett, nem belátható, a kanyar előtt azonban van egy 30-as sebességkorlátozó tábla.
A balesetben szintén érintett hölgy nem Bálint gazda társaságában ment át a zebrán, csak ugyanarról a buszról szálltak le. Egymás után mentek, de az autósnak "sikerült" mindkettőjüket elgázolnia. Egyikük sem csak úgy lépett ki az úttestre, de a kanyaron túl sajnos ők sem láttak..."

A fékút kalkulátor szerint 30 km/h-val haladva egy átlagos reakcióidejű sofőr átlagos gumikkal nedves úton (emlékeim szerint kicsit nedves volt az úttest): "a féktávolság nagyjából 15.53 méter, ebből a reakcióidő alatt megtett út 8.33, a fékút 7.2 méter"
Száraz úton ugyanez: "a féktávolság nagyjából 12.83 méter, ebből a reakcióidő alatt megtett út 8.33, a fékút 4.5 méter"

Namármostan, ha szabályosan közlekedett az autós (itt jön ugye az a rész, hogy ha nem belátható útszakasz van előttem, akkor akár még jobban is lelassítok, mint ahogy a táblák megkövetelnék), akkor nehezen elképzelhető, hogy ilyen súlyos sérüléseket ("Arca felrepedt, szemürege betört, a csípője is sérült, s a jobb lábán két töréséből az egyik nyílt volt") okozzon, hogy az áldozat métereket repüljön.  Az útra szegezett szemekről mag annyit, hogy a sofőr nem is egy, hanem két, egymás után haladó embert csapott el.

A szemtanú állítása szerint Bálint úr szétnézett, mielőtt átment volna az úton, és vélhetően 91 éves lévén nem is szaladt túl gyorsan. 

Ergo, az autós vagy figyelmetlen volt, vagy nem jól választotta meg a sebességét, vagy a kocsija nem volt megfelelő állapotban (amiért ugyebár ő felel), vagy a látása/reflexei túl tompák (ez esetben nem szabadna vezetnie). Bármelyik is legyen az igazság, ebben az ügyben a felelősség nagy valószínűséggel az autóst terheli. Alaposan, a saját szememmel megnézem majd, hogy a táblák megfelelően jelzik-e előre a veszélyes kanyarulatot (vagyis hogy terheli-e  némi felelősség a közlekedési hivatalt/önkormányzatot). Sajnos most is az szenvedte el a legtöbb kárt, aki vétlen volt a dologban. (Szerencsére Bálint gazda már jobban van.)

+Kieg.: A kicsiny blogomra rekordszámú komment érkezett. Köszönöm nektek, még azoknak is, akik negatívan álltak hozzám vagy az írásomhoz. A blog stílusa szándékosan provokatív, gyakran első dühömben írom a posztokat. Annak külön örülök, hogy se zsidózás, se cigányozás nem volt, ez Mo.-n nagy dolognak számít.

++Kieg.: Persze a vérautósok léte nem zárja ki a vérgyalogosokét vagy a vérbiciklisekét. És igen, bizonyára sok olyan eset történik, amikor nem az autós a hibás. A magam részéről továbbra is azt vallom, hogy az utak gecire veszélyesek, bármivel is közlekedsz. Nem kell állandóan beszarva mászkálni, de ne is képzelje senki, hogy a vidámparkban van és dodzsemezik. Legyen meg az egészséges  óvatosság mindenkiben!

Igen, volt hogy én is csináltam apróbb hülyeségeket, gyalogosként, biciklisként, autósként, de azóta kinőttem belőle. Talán az volt rám ilyen hatással, hogy az egyik legjobb barátomnak ma is élne az apja, ha bekötötte volna a biztonsági övet... Pedig ő egy baromi tapasztalt autós, a kocsik minden porcikáját ismerő ember volt, és az adott útszakaszon sem kanyar, sem akadály nem volt előtte... Ki tudja, talán egy kis olajfolt volt az oka, talán egy pillanatnyi rosszullét... (Ez az utolsó bekezdés nagyon tanmesének tűnik, így visszaolvasva, de sajnos szóról-szóra igaz :( )

Egy közlekedési baleset kapcsán fellángolt a vita a vérautósok* és a többi ember között. Arról volt szó, hogy egy (lakásomhoz közeli) zebrán(!) több(!) gyalogost elcsapott egy kocsi, köztük egy országosan ismert öregembert (javítva: mindenki Bálint gazdáját - tényleg méltatlan volt hozzá a kényszeredett megfogalmazás) is, de ez mellékes. Láttam a törött szélvédőt, a villogó rendőröket és a vérfoltot az aszfalton.

A szomorú az volt, hogy nagyon hamar megjelentek a netes fórumokon azok, akik a gyalogosokat kezdték el szapulni. Félreértés ne essék, tényleg van olyan szituáció, amikor a gyalogos a hibás (pl. takarásból kiszalad a kocsik elé, persze nem a kijelölt helyen), de ez most kurvára nem volt az. Ha az illető betart minden szabályt (vagyis kellően óvatos), akkor hogy a fenébe üthet el egyszerre 3-4 embert a zebrán?

A KRESZben valóban benne van, hogy a gyalogos csak akkor léphet le a járdáról, ha meggyőződött az áthaladás biztonságáról (nem másolom be ide, fölösleges), ugyanakkor az is vastagon benne van, hogy az autós legyen óvatos, ha a zebrához közelít. Ha gyorsan akarsz menni, arra ott van az autópálya, ha a 130 sem elég, akkor meg menj el valamelyik ringre, de ne a kertvárosban akarj hepciáskodni!

Majd' lefordultam a székről, amikor valamelyik azzal próbált érvelni, hogy úgyis a gyalogosnak fáj jobban a baleset, tehát figyeljen ő oda jobban. Ez kb. "az erősebb kutya párzik"-elv, aminek szerintem nincs sok létjogosultsága a Balkántól északra.

*Vérautós: Olyan ember, akinek vélhetően nem sok eredménye volt az életben, kivéve azt, hogy egyszer egy személygépjármű tulajdonosa lett. Innentől számára a világon csak autósok és köcsögök léteznek. Az embereket aszerint értékeli, hogy milyen kocsit vezetnek, illetve hogyan vezetnek. Bármilyen vitás kérdésben az autós pártjára áll, ha egy Volkswagen robottá alakulva análisan inzultálná a saját anyját, akkor is a kocsit dicsérné, hogy milyen szép a fényezése. Ha megelőznek valakit (értsd.: lenyomnak egy pedált) már-már orgazmusközeli állapotba kerülnek önnön nagyszerűségük tudatától. Szerencsére ők csak az autósok kisebbségét jelentik, valamint e kategória nem esik egybe az autómániásokkal, ugyan akik jóval többet tudnak a kocsikról, de mégis képesek lelassítani a zebrák előtt. Nahát, ki érti ezt?

Kis kitérő A tuningról már esett szó, ez az a műfaj, melynek hazai művelői 90%-ban csak fájdalmasan ronda kocsikat barkácsolnak össze, melyek kb. olyan messze vannak egy igényes tuningolástól, mint a Kőbányai világos egy belga apátsági sörtől. Kedvencem az a hülye kis balfasz ismerősöm, aki a nagyapjától(sic!) örökölt Ladát tuningolja (kapott egy új festést és dísztárcsákat a Zsiguli), de kb. annyit beszél róla, mintha a Sixtusi kápolnát festené éppen...

Ja és 2006 óta van jogsim, a forma-1 és a DTM majd' minden futamát megnézem, szóval nem egy megkeseredett autóellenes vagyok. :)

Mi könnyebb: Teheránban zsidóként szado-mazo témájú buzibárt nyitni Ramadan idején, vagy pedig rávenni egy x éve a posztján lévő embert, hogy kivételesen egy icipicit méltóztasson már ellátni a feladatát?

Nem, nem arról van szó, hogy az irodai szobatársam a szemebe fújja a cigifüstöt (amúgy nem is dohányzik), nem is arról, hogy csak a munkámról tudok álmodni. Hanem arról, hogy... talán egy kicsit érzékenyebbé és egyben érzéketlenebbé is váltam.

Az a lényeg, hogy napi szinten számolok olyan dolgokkal, melyekkel kapcsolatban gyakran felmerül a kérdés, hogy pl. 450 vagy 520 ember fog öt éven belül meghalni. Igen, gyógyszerek.

És innentől kezdve valahogy másképp tekint az ember a média által felkapott tragédiákra, amiknek mondjuk 1-3 áldozata volt. Nyilvánvalóan az is szörnyű, én sem szeretném, hogy valamelyik szerettemmel történjen meg, de ha azt nézzük, hogy tízmilliós (illetve már éppenhogy nem) az ország és hétmilliárd a Föld lakossága, akkor ezek egészen alacsony számok. Sokkal inkább figyelmet érdemelnének azok a dolgok, amikben tízezrek halnak meg csak itthon, és ehhez képest csak néha kerülnek szóba. Egyedül a dohányzás területén figyelnek némileg erre.

Úgyhogy megfordítom a mondást: Számomra egy ember halála statisztika*, millióké tragédia.

*Pontosabban: statisztikailag elhanyagolható. Igen, így fest a rideg matematikus elméje közelről.

Kedves idősebb nemzedékek!

Csak annyit szeretnék mondani: itt vagyunk. Itt van egy olyan nemzedék, aki már felnőtt, dolgozik, családi fészket épít, egyszóval már nem lehet minket figyelmen kívül hagyni azzal a legyintéssel, hogy áhh, csak gyerekek.

Nem vagyunk az ellenségeitek, hiszen ti vagytok az apáink, anyáink, tanáraink. De mások vagyunk, mint ti! Másképpen gondolkodunk, mások a céljaink - illetve lehet, hogy annyira mégsem. Rögtön kifejtem.

Nézzetek a múltba: egykoron ti voltatok az újdonság, bennetek buzogtak olyan gondolatok, mint előtte senki másban. Rajtatok botránkoztak meg a szüleitek. Talán nem is vagyunk olyan különbözőek, talán ez az állandó változás, a generációk váltófutása, ez az élet rendje, nem?

Most pedig itt vagyunk mi. Szerencsések vagyunk, nem tagadom. Jártunk külföldön, sokan kint is tanultak, láttuk milyen máshol az élet. Ez azzal is jár, hogy könnyebben nyakon csípjük az esetleges tévedéseiteket, apró vagy nem is olyan apró hazugságaitokat.

A Nyugat nekünk nem a messzeségben lebegő Eldorádó, nekünk tanuló-, és munkahely, utazási célpont, és éppen ezért jobban látjuk a hibáit is. És látjuk azt, hogy nem lehet mindent a pénzre fogni. Látjuk, hogy a hazai gondolkodás bizonyos témákban milyen kiugróan rossz.

Nem hiszünk el bármit, amit leadnak a tévében. Eleve, nyolcvan csatorna közül választhatunk. Bármilyen állításra azonnal rákereshetünk a neten, és sokszor találunk is cáfolatot.

Mi sem vagyunk egyformák, de egyszerre vagyunk liberálisabbak és nemzetibbek nálatok. Sokunknak vannak meleg, afrikai, ázsiai stb. barátai, sokkal könnyebben elfogadjuk a másik embert, mint korábban, és ki merjük mondani, hogy a szex jó dolog, nem valami gátlások örvényébe taszított bűnös valami. Ugyanakkor merjük ordítani, hogy vesszen trianon, leborotváljuk a fejünket, és bakancsot húzunk. Mert ezek is mi vagyunk.

Nekünk nem elég a panellakás és a Wartburg, nekünk sok más dolog is kell, és nem csak az anyagiak. Kell, hogy cenzúrázatlan legyen az internet, kell hogy kivételesen 30-40 évre előre is lássuk, mi lesz itt. Kell, hogy legyenek helyek, ahol a melegek összejöhetnek, és kell, hogy ne nevezzen senki nácinak, csak mert Kárpátiát hallgatsz.

Itt vagyunk, bent vagyunk már a Parlamentben, a cégeknél, a hivatalokban. Itt az új magyar nemzedék. Nem jobb és nem rosszabb a korábbiaknál, csak más. Ezért kérünk benneteket, mielőtt elítélnétek minket, előbb próbáljatok megérteni! Az internetet nem lehet irányítani, mert azonnal kisiklik a markotokból, és messziről mutat majd nektek fügét.

Persze, köztünk is vannak tehetségtelenek, az életüket eltékozló naplopók, tolvajok és gyilkosok is. De minden nemzedék hajlamos csak a rosszat észrevenni az utána következőkben, pedig róla is pont ugyanazt gondolták a még idősebbek. Vannak fiatal tudósok, sportolók, művészek, akikre épül a jövő - illetve egyre jobban a jelen is.

Lehet, hogy 30 év múlva a fiam vagy a lányom megírja majd ugyanezeket, csak más kifejezésekkel, és ekkor már én leszek a régi és ő lesz az új.

Egy kicsit azért rosszul esik néha, amikor úgy beszéltek, hogy teljesen figyelmen kívül hagytok minket. Mintha az időt meg tudnátok állítani, hogy örökké a ti szabályaitok szerint éljünk. Sajna, minél jobban vágytok vissza a múltba, annál kevésbé fogjátok érteni a jelent, annál kevésbé fogtok érteni minket.

Ne féljetek, ettől nem lesz utólag értelmetlen a ti életetek sem. Hiszen ha ti nem léptetek volna ki a szocializmusból, mi nem tudnánk a kapitalizmusban élni. Ha ti nem vettetek volna kazettás magnót, most nem lenne notebook sem. Ha ti nem gyűjtöttetek volna Trabantra, most mi sem vágyhatnánk a BMW-re.

A világ halad előre. Akár tetszik nektek, akár nem. Ha nagyon ellenszegültök, akkor is csak ideig-óráig győzhettek, de később kettőzött erővel csapódik majd be az újdonság.

Egyiptomban most a fiatalok elégedetlensége öltött testet. Recseg-ropog a harminc éve kényelmesen terpeszkedő rendszer. Nálunk még jóval szelídebbek az ellentétek, de lassan meghúzhatjuk a határokat: Kikre hallgatnak a fiatalok, és kikre az idősebbek. (Ritka jelenség az öreg forradalmár.)

Egy szó mint száz, itt vagyunk. Nem kérjük, hogy vegyetek észre, mert már csak a vakok nem látnak minket. Arra kérünk: próbáljatok meg egy kicsit megérteni minket. Ez mindenkinek a közös érdeke.

Don’t know that I will but until I can find me
A girl who’ll stay and won’t play games behind me
I’ll be what I am
A solitary man

Ennek sincs önéletrajzi ihletése, csak egyszerűen napi tízszer hallgatom mostanában.

 Úgy nézni a Kacsameséket/pihenni/tévézni/etc., hogy közben NEM POFÁZNAK!

 Az előzőtől független bejegyzés:

Miért van, hogy azokat a javaslataidat fogadja el a főnök a legszívesebben, amiket te a legkevésbé erősnek érzel?

Mennyi hazugságot bír el egy barátság?

Miért mondja egy társadalom, hogy "mindenre képesek lennénk a gyerekeinkért" amikor rohadtul nem így van?

 ...körülvéve.

Hitler, Sztálin, Lyndon B. Johnson

en.wikipedia.org/wiki/Agent_Orange

en.wikipedia.org/wiki/My_Lai_Massacre

en.wikipedia.org/wiki/Tiger_Force

Sóhaj. Azért amikor valaki képes azt leírni, hogy a magyar kisvállalkozók érdeke, hogy elmozdítsák a jegybankelnököt, mert hogy majd milyen jó lesz, ha őt kirúgják, stb. ... na ilyenkor csodálkozom el, hogy ezt a nyilvánvaló hecckampányt még van aki beveszi. Kb. mint ha azt mondanám, hogy a nyugdíjasok érdekében sürgősen le kéne cserélni a postaigazgatót meg a pékszövetség elnökét.

 Persze, örülnék én neki, hogy egyes honfitársaim szerint most hirtelen egy IMF-nek, külföldi tőkének, stb.-nek fityiszt mutató bátor kis ország lettünk, csak éppen a történelmünk során kb. háromszor sikerült érdemben megütni a nyugatot (kalandozások, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás), és mindháromszor egy stabilnak mondható gazdaság és ami még jobb: egy erős hadsereg volt a tarisznyánkban. Jelenleg mindkettőtől elég messze vagyunk.

A szükséges dolgok, amiket be akarok szerezni 1 éven belül:

• laptop (nem fogom notebooknak hívni, bocs :P)
• digitális fényképezőgép
• kárómintás pulóver (finnyás vagyok, fekete-fehér(-szürke?) a jó, de már jöhetne bizonyos körülmények között a bordó és a sötétkék szín is)
• szövetkabát áttettem későbbre
• svájci bicska (körömolló, dugóhúzó, sörnyitó, kiskanál, és egy rendes penge)
• hajnyíró gép megvan
• a kedvenc hazai csapatom meze

Emlékeztek még? "ha valaha közgáz tankönyvet írok majd (attól mentsen meg minket az Ég!)" 

Nos, egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, mégis belevágok. Olyan echte "hogy a Mari néni is megértse" stílusban szeretnék írni, reményeim szerint nem csak az íróasztalfiók kedvéért.

Nem mellesleg Boldog Karácsonyt.

 Valaki magyarázza már meg nekem,hogy 20 évvel a rendszerváltás után a "profitorientált" miért szitokszó? Vagy akkor most ne vegyünk többé kenyeret se, csak mert a pékek abból profitálnak?

 Ma volt "szerencsém" végighallgatni a vonaton, hogy hárman végigpanaszkodták az egész utat. Ez a rossz, meg az a rossz az országban, nem lehet megélni, stb. Ami érdekes: az egyik résztvevő hölgy két kezének ujjain összesen öt aranygyűrű volt...

 Élek, nem szűnt meg a blog.

Csak annyi történt, hogy...nem is olyan kevés. Egyrészt, azt tudni kell rólam, hogy az időm nagy részében egy vidám fickó vagyok, ezt a blogot viszont elég gyakran a sötét perceimben írtam. És hál' Istennek, ezekből egyre kevesebb van. Van munkám, elvégeztem rendben az egyetemet, Honeyt hetente többször is látom, egyszóval a pár hónappal ezelőtti őskáosz mintha kitisztult volna. Blogolni nem akarok a munkahelyről, és így amíg az albérletbe nem lesz bevezetve a net, elég ritkák lesznek itt a posztok.

Másrészt arra jöttem rá, hogy csak ismételtem magam egy idő után. Pl. most is írhatnék arról a fasziról, akinek halvány fogalma sincs a rémesen bonyolult statisztikai fogalom, az átlag tulajdonságait illetően. De rájöttem, ezt már leírtam, ha nem is pont ennél az esetnél, de valamikor korábban bizonyosan.

Egy szó mint száz, én továbbra is az Ész pártján próbálok állni. Próbálom nem csak azoknak meghallani a szavát akik a leghangosabban rázzák az öklüket, vagy akik a legszívszaggatóbban sírnak. Ez egy kegyetlen világ, amiben mindig lesz, aki rosszul jár. De ha valaki a hibát csak a külső körülményekben keresi, és sohasem önmagában, annak esélye sincs kitörni az esetleges szorult helyzetéből. Ha egyszerű közemberként ki akarod fordítani sarkából a Földet, csak mert éppen úgy érzed rosszul állsz - nos, így nem fogsz semmit sem elérni, és leelőznek majd a szorgalmasabb/céltudatosabb/rátermettebb emberek. Mert örökösen menni kell előre, ha leülsz és sírsz, vagy magadban dühöngsz, az semmit nem fog lendíteni a helyzeteden. 

Némiképp lehet, hogy egoizmus, de megosztanám veletek az alábbi kis történetet (E/3-ban):

Cooper teszt. Mindenki utálja, mert sokat kell futni, nem elég egyszer pár mp, hanem 12 hosszú percig kell nyomni. Kivéve Nuukot. Neki ez az egyetlen esélye, hogy a többi felmérésben végrehajtott leszerepléseit némiképp kompenzálja. És Nuuk fut. Aztán az egyik kanyarban éppen pár olyan srácot előz éppen, akik nem igazán veszik komolyan a dolgot, csak lötyögnek. Végülis meg lehet érteni őket, semmi tétje nincs ennek a futásnak, még csak a jegyük sem ezen múlik. Aztán az egyikük némileg gúnyosan odakiáltotja Nuuknak:
-Miért futsz ennyire? Mit akarsz ezzel bizonyítani?
Nuuk nem válaszol. Eltelik néhány év. Nuuk pedig némi ügyintézés után aktatáskájával, valamennyire elegáns ruhában bemegy egy boltba, mert megszomjazott. És lássatok csodát, ki pakolja a Coca-Colát a polcra a szupermarketben? Bizony, a fenti beszólás elkövetője. Nuukban nincs semmi harag, nincs benne egy szemernyi lenézés sem. Barátságosan kezet nyújt az illetőnek, és elkezdne egy kicsit csevegni vele. De a srácnak valahogy fontosabb dolga akadt valamerre másfelé..

A történet (melyet szerintem párszor el fogok még mondani a gyerekeimnek, unokáimnak is) magáért beszél.

Csak valahol azt érzem, hogy az illető párszor még fogja szidni élete során az olyan "köcsögöket", mint én, akik elszipkázták előle az összes jó lehetőséget. Persze azt mondanom sem kell, kettőnk közül melyikünknek van több bulifotója facebookon, melyikünk költötte könyvekre s melyikünk piercingre a pénzét...

A magánnyugdíj-pénztárak jól működnek.

A Költségvetési Tanács jól működik.

A hat-, és nyolcosztályos gimnáziumok, és a nulladik nyelvi évfolyamok jól működnek.

Két kiragadott félmondat: "Már nem lesz tagja a közösségnek..." illetve "A jövő a négyosztályos gimnáziumoké..."

Most akkor hogy van az, hogy egy bizonyos illető egy hónapja még csak legyintett az egyik érvemre, ma meg felhozza ugyanazt a velem való vitában?

Hát igen, a meló miatt akadozik a blogolás. Sok változás nincs, kezdem belakni mind az irodát, mind az albérletet. Rájöttem, hogy a korábbi osztálytalálkozó-ellenes kirohanásaim ellenére nem vagyok teljesen szociopata, csak éppen nekem az egyetemista csoport/szak volt az, mint régebben az embereknek a középiskola.

A végére egy kis sokkolás, pár kép az abortuszról. Tudom, én is csak egy újabb hímsoviniszta disznó vagyok, aki nem engedi hogy a nők szabadon blablabla, meg hogy nincs rá elég pénz, és különben is nehéz összeegyeztetni a vizsgákkal, meg még utazgatni is szeretne a kis drága, meg stb. stb. stb.  www.valsagterhesseg.hu/abortusz_kepek.html (vigyázat, tényleg durva képek!)

Ha kivesszük a számításból mondjuk a tényleg súlyos egészségügyi kockázatot jelentő eseteket (gyanítom, nem az a többség), akkor most kivételesen nem akarok mindkét oldalról hozni érveket. Egyszerűen ellene vagyok és kész. Van az egyik oldalon egy olyan kártya, ami mindent visz: az élet. Az élet pedig még a mélyszegénységben is jobb, mint a halál. Ha csak azok szülnének, akiknek van már x diplomájuk és nyelvvizsgájuk, bejártak már 6 kontinenst és buliztak 15 éven át, s persze van pár milliárd a bankszámlájukon - nos akkor elég hamar kihalna az emberiség. Persze, ha gyereked lesz, sokkal kevesebbet járhatsz szórakozni, jobban be kell majd osztanod a pénzedet és esetleg a karriered sem fog nyílegyenesen felívelni, miközben szoptatsz. De alapvetően azért születtél nőnek, hogy életet adj. A másik oldal meg azért született férfinak, hogy ebben támogasson.

Csak egy kérdés: Melyikből van több, vajh az olyan nőből, aki elvetette a gyerekét, és később megbánta, vagy az olyan nőből, aki nem vetette el, és később ezt bánta meg?

 Azért ha ma találkoznék életemben először 1-2 cimborámmal, lehet hogy nem bontakozna ki közöttünk olyan jó haverság/barátság...

Konkrétan az egyikük kimeríti a hülyekisbuzi fogalmát, a másikuk meg az anyját is kirúgná a házából, ha úgy látná célszerűnek.

Meló. Egész jó, arcok a kollégák, és gyakran együtt eszünk a főnökökkel is. Az egyetlen kicsi negatívum, hogy az ügyintézés elég kaotikus. Amúgy egy tök jó kis fiatal társaság van itt, és végre értelmet nyert az állásinterjúk örökösen mantrázott "jó csapatjátékos"-frázisa, ugyanis tényleg nem 8-10 droidként vagyunk az osztályon, hanem mindenki a maga szakterületén szerzett jártasságát teszi hozzá a munkához. Megcáfolok egy ősi mítoszt, a matekórán tanultaknak igenis van gyakorlati haszna. :)

Lakás. Nagyobb és szebb, mint vártam, az egyéb feltételek is egész jók. Van egy picsogós öregasszony a lépcsőházban, de ez csak egy apró porszem a gépezetben. Egyelőre még a távolság sem zavar, a HÉVen szeretek utazni, a metrónál meg csak meg kell szerezni az ülőhelyet és kész. Sajna a környék feltérképezésére még nem jutott idő, de majd sort kerítek arra is.

Felsőoktatás. Ha belegondolok, engem egy pillanatig sem az a cél vezérelt, mint amit manapság olvasok pár véleményben, azaz hogy megússzam vagy halogassam a munkába állást. Anno éreztem magamban annyit, hogy érdemesnek láttam szerezni egy papírt arról, hogy az átlagnál talán jobban tudok számolni. Ha maradnom kellett volna még pár félévet, azt büntetésképp éltem volna meg.

Mesekönyv. Az egyik újság mesekönyv-sorozatot ad ki. Nekem szimpatikus a dolog, megemlítem, hogy a székely népmesék a 2., a magyarok a 7. kötetben kerülnek majd bemutatásra, azaz egészen hamar (na jó, azért kibírt volna annyit a dolog, hogy mondjuk 2 vagy 3 magyaros könyvet is kiadnak, de ez csak szőrszálhasogatás a részemről), de ugyanakkor más népek meséit is megismerheti a gyerek, az indiánoktól az arabokig, és hát a tájékozottság még nem ártott meg senkinek. Szvsz majd a saját gyereke(i)m is fog(nak) hallani pár külföldi mesét... persze csak miután már kiművelték magukat a (szerencsére elég bőséges) hazaiakból. Nehéz eltalálni az egyensúlyt, hogy legyen is valamiféle identitása az embernek, de ugyanakkor ne legyen beszűkült...