Élek, nem szűnt meg a blog.
Csak annyi történt, hogy...nem is olyan kevés. Egyrészt, azt tudni kell rólam, hogy az időm nagy részében egy vidám fickó vagyok, ezt a blogot viszont elég gyakran a sötét perceimben írtam. És hál' Istennek, ezekből egyre kevesebb van. Van munkám, elvégeztem rendben az egyetemet, Honeyt hetente többször is látom, egyszóval a pár hónappal ezelőtti őskáosz mintha kitisztult volna. Blogolni nem akarok a munkahelyről, és így amíg az albérletbe nem lesz bevezetve a net, elég ritkák lesznek itt a posztok.
Másrészt arra jöttem rá, hogy csak ismételtem magam egy idő után. Pl. most is írhatnék arról a fasziról, akinek halvány fogalma sincs a rémesen bonyolult statisztikai fogalom, az átlag tulajdonságait illetően. De rájöttem, ezt már leírtam, ha nem is pont ennél az esetnél, de valamikor korábban bizonyosan.
Egy szó mint száz, én továbbra is az Ész pártján próbálok állni. Próbálom nem csak azoknak meghallani a szavát akik a leghangosabban rázzák az öklüket, vagy akik a legszívszaggatóbban sírnak. Ez egy kegyetlen világ, amiben mindig lesz, aki rosszul jár. De ha valaki a hibát csak a külső körülményekben keresi, és sohasem önmagában, annak esélye sincs kitörni az esetleges szorult helyzetéből. Ha egyszerű közemberként ki akarod fordítani sarkából a Földet, csak mert éppen úgy érzed rosszul állsz - nos, így nem fogsz semmit sem elérni, és leelőznek majd a szorgalmasabb/céltudatosabb/rátermettebb emberek. Mert örökösen menni kell előre, ha leülsz és sírsz, vagy magadban dühöngsz, az semmit nem fog lendíteni a helyzeteden.
Némiképp lehet, hogy egoizmus, de megosztanám veletek az alábbi kis történetet (E/3-ban):
Cooper teszt. Mindenki utálja, mert sokat kell futni, nem elég egyszer pár mp, hanem 12 hosszú percig kell nyomni. Kivéve Nuukot. Neki ez az egyetlen esélye, hogy a többi felmérésben végrehajtott leszerepléseit némiképp kompenzálja. És Nuuk fut. Aztán az egyik kanyarban éppen pár olyan srácot előz éppen, akik nem igazán veszik komolyan a dolgot, csak lötyögnek. Végülis meg lehet érteni őket, semmi tétje nincs ennek a futásnak, még csak a jegyük sem ezen múlik. Aztán az egyikük némileg gúnyosan odakiáltotja Nuuknak:
-Miért futsz ennyire? Mit akarsz ezzel bizonyítani?
Nuuk nem válaszol. Eltelik néhány év. Nuuk pedig némi ügyintézés után aktatáskájával, valamennyire elegáns ruhában bemegy egy boltba, mert megszomjazott. És lássatok csodát, ki pakolja a Coca-Colát a polcra a szupermarketben? Bizony, a fenti beszólás elkövetője. Nuukban nincs semmi harag, nincs benne egy szemernyi lenézés sem. Barátságosan kezet nyújt az illetőnek, és elkezdne egy kicsit csevegni vele. De a srácnak valahogy fontosabb dolga akadt valamerre másfelé..
A történet (melyet szerintem párszor el fogok még mondani a gyerekeimnek, unokáimnak is) magáért beszél.
Csak valahol azt érzem, hogy az illető párszor még fogja szidni élete során az olyan "köcsögöket", mint én, akik elszipkázták előle az összes jó lehetőséget. Persze azt mondanom sem kell, kettőnk közül melyikünknek van több bulifotója facebookon, melyikünk költötte könyvekre s melyikünk piercingre a pénzét...
