Ez egy rettentő önző post lesz. Kár lenne tagadni. Arról van szó, hogy B. jólesik, ha valaki kaját készít a számomra. Valahogy annak a jelét látom benne tudatosan és tudat alatt, hogy az illető törődik velem. Ahogy egy korábbi írásomban is kifejtettem, nem muszáj emeletes tortákat készíteni, bőven megteszi egy szendvics is. Csak lássam (és a tudatalattim is lássa) a szándékot, hogy ez a valaki nem szeretné hogy éhenhaljak. A finyásság rám annyira nem jellemző, ne legyen benne hal (pontosabban  ne legyen benne iszapízű hal - bár kicsiny hazánkban a halkínálat közel 95%-a nem felel meg ennek), illetve a gomba aránya ne haladja meg a 20%-ot, és innentől kezdve lehet bármilyen nyers vagy égett (a régi sütőnk képes volt egyszerre produkálni a kettőt) az a kaja, én bizony megeszem. Családi legendáriumunk szerint ez nem az első eset a famíliánkban, dédapám is mosolyogva ette a faszénre emlékeztető süteményeket (dédanyám becsületét muszáj megvédenem: az elrontott süti elég ritka eset volt a tanyájukon), illetve apám struccokat megszégyenítő módon képes volt a rokonság teljesen ihatatlan háziborát kortyolgatni (még az udvarlási időszakban).

Namármostan a velem közelebbi és távolabbi ismeretségbe került hölgyeket venném én górcső alá ilyen szempontból. Adva volt, aki a meglehetősen (ma már hozzáteszem: indokolatlanul) sok együtt töltött idő ellenére alig vette kezébe a fakanalat. Talán attól félt, hogy be lesz skatulyázva a "házi robotgép" szerepbe, ami tök ellentétes a "modern független nő" ideálképével, vagy mittómén, de lényeg az, kb. félévente örvendeztetett meg valamivel, amit ő méltóztatott készíteni (azaz nem az anyja által küldött cuccokat mikrózta), ami (önzés, de ez van) kicsit rossz szájízt hagyott bennem. Azután jött az elég markáns váltás, szobatársaim nagy örömére egy olyan hölggyel hozott össze a sors (ha csak rövid időre is), aki fazékszámra csinálta nekem a különböző főzelékeket, tésztákat, stb. Megint megszólal a kissé számító énem: lehet, hogy pont ezzel fogott meg? Még említést érdemelne pár eset, amikor ugyan nem volt köztem és az illető hölgy között semmi (vagy szinte semmi), de mégis tele pocakkal távoztam a szobájukból, pár óra beszélgetés után. És el is érkeztünk a jelenbe, ahol Honey éppen főállású Chefinává készül válni, ergo  számító kis énemnek nincs oka panaszra.

Jah és kösz a muffinokat! :)