Meló. Egész jó, arcok a kollégák, és gyakran együtt eszünk a főnökökkel is. Az egyetlen kicsi negatívum, hogy az ügyintézés elég kaotikus. Amúgy egy tök jó kis fiatal társaság van itt, és végre értelmet nyert az állásinterjúk örökösen mantrázott "jó csapatjátékos"-frázisa, ugyanis tényleg nem 8-10 droidként vagyunk az osztályon, hanem mindenki a maga szakterületén szerzett jártasságát teszi hozzá a munkához. Megcáfolok egy ősi mítoszt, a matekórán tanultaknak igenis van gyakorlati haszna. :)
Lakás. Nagyobb és szebb, mint vártam, az egyéb feltételek is egész jók. Van egy picsogós öregasszony a lépcsőházban, de ez csak egy apró porszem a gépezetben. Egyelőre még a távolság sem zavar, a HÉVen szeretek utazni, a metrónál meg csak meg kell szerezni az ülőhelyet és kész. Sajna a környék feltérképezésére még nem jutott idő, de majd sort kerítek arra is.
Felsőoktatás. Ha belegondolok, engem egy pillanatig sem az a cél vezérelt, mint amit manapság olvasok pár véleményben, azaz hogy megússzam vagy halogassam a munkába állást. Anno éreztem magamban annyit, hogy érdemesnek láttam szerezni egy papírt arról, hogy az átlagnál talán jobban tudok számolni. Ha maradnom kellett volna még pár félévet, azt büntetésképp éltem volna meg.
Mesekönyv. Az egyik újság mesekönyv-sorozatot ad ki. Nekem szimpatikus a dolog, megemlítem, hogy a székely népmesék a 2., a magyarok a 7. kötetben kerülnek majd bemutatásra, azaz egészen hamar (na jó, azért kibírt volna annyit a dolog, hogy mondjuk 2 vagy 3 magyaros könyvet is kiadnak, de ez csak szőrszálhasogatás a részemről), de ugyanakkor más népek meséit is megismerheti a gyerek, az indiánoktól az arabokig, és hát a tájékozottság még nem ártott meg senkinek. Szvsz majd a saját gyereke(i)m is fog(nak) hallani pár külföldi mesét... persze csak miután már kiművelték magukat a (szerencsére elég bőséges) hazaiakból. Nehéz eltalálni az egyensúlyt, hogy legyen is valamiféle identitása az embernek, de ugyanakkor ne legyen beszűkült...
