Van egy embertípus, amivel szerintem már mindenki találkozott. Azok az egysejtűek, akik ugyan se nem túl okosak, se nem túl ügyesek, de magukat roppant sokra tartják. Tipikusan pocakos negyvenes családapák, de lehetnek fiatalabbak vagy idősebbek is. A lényeg, mindenkor más a köcsög, a saját szar helyzetükről mindig más tehet. Korábban már karcolgattam ezeknek a témáját, de most kiegészíteném pár dologgal:
1. A pénznek szerintük egyedül egy jó helye van a világon: Az ő pénztárcájukban. Fanyalognak, ha valami tőlük távol álló cég egy számukra teljesen ismeretlen embernek akár csak egy ezrest is kiutal. Nem értik, minek kell egyáltalán adózni (azt a keveset persze, amit a különböző áfacsalások és feketézések után valahogy kényszerből mégis befizetnek az államkasszába, állandó hivatkozási alapnak tekintik, hogy földbe döngölhessék bármelyik vitában az ellenfelüket - erről is beszéltem már), nem értik mi szüksége van a pénzre a vakoknak, tolószékeseknek, stb. De ha a BMW-jüket nem sikerül kifizetni melegétel-utalvánnyal, akkor háborognak, hogy miért nem támogatja őket az állam, hiszen ők viszik a hátukon az országot. Fel vannak háborodva, amikor a providentesek becsöngetnek a plazmatévéért, hiszen ők csak nyaralni akartak egyszer egy igazán jót, Görögbe (sic!) már a szomszédék is voltak, úgyhogy nekik muszáj volt Balira menniük.
2. A másik, hogy alapvetően minden szabályt, minden intézkedést az ő szájuk íze szerint kellene meghozni szerintük. Pl. ha kicsit túllépik a sebességhatárt, az nem gáz, mert ők csak siettek haza a szerető családjukhoz, a rendőrség miért nem az igazán nagy bűnözőket kergeti??? Viszont ha a piacon kilopnak egy ötszázast a zsebükből, akkor követelik, hogy több rendőr legyen a városban. Lazán elfoglalják a mozgássérültek parkolóhelyeit, de ha éppen kórházba viszik az asszonyt, minden előzési kísérleten vérig sértődnek. Ha erősödik a forint, akkor kárognak, hogy az exportra termelő cég, ahol dolgoznak, kevesebb jutalmat ad nekik. Ha meg gyengül a forint, természetesen követelik a devizahitelesek azonnali teljes kártalanítását.
3. Valahol mélyen talán érzik önnön életük értéktelenségét, ezért görcsösen próbálnak bizonyítani maguknak, azzal hogy (szerintük) mások fölé kerekednek. A diplomásokat lenézik, mert semmi gyakorlati érzékük nincs, de persze az egyszerű melósok is tök hülyék hozzájuk képest. A legtöbbjüknek marad az üres parádézgatás, mint valami pávakakas, elmennek a helyi szórakozóhelyre a féléves jutalmukkal, és egy estén át adják a kiskirályt. Az önmegvalósítás remek útja még a gyúrás, sajna ahhoz némi kitartás is kell, ezért sokan be is fejezik egy hét után (innentől kezdve a náluk izmosabb emberek mind szteroidos felfújt állatok). Viszont van egy terület, ahol még a teljesen értelmetlen nyaralásoknál is hatékonyabban élhetik ki magukat: az autó!
3/B Külön alfejezetet érdemel a dolog. A kocsi vezetéséhez avagy megszerzéséhez nem kell kitűnni semmiben, simán összejöhet nekik. Innentől kezdve lenéznek minden gyalogost, motorost, kerékpárost (akkor is, ha az adott kerékpár piaci ára megközelíti az ő használt verdájukét) "a négy kerék több mint a kettő, hö!". További remek szórakozást jelent egysejtűnk számára az előzés, a gyorsulgatás, ezekhez ugyebár kurva nagy teljesítmény szükséges, nevezetesen le kell tudni nyomni egy pedált, horrible dictu néha még váltani is kell. A másik út a kocsi teleaggatása mindenféle funkció nélküli hülyeséggel, amitől szerintük és a 60 IQ-s haverjaik szerint pöpec a verda, de a jó ízlésű ember csendben elborzadva figyeli a spoilerek, dupla kipufogók, neonok és egyebek orgiáját, közben mondjuk egy elegáns, letisztult Fordot hajtva. Akiknek pedig az a legnagyobb teljesítménye az életben, hogy egyszer beszereltek 5+1 hangfalat abba a szerencsétlen kocsiba, nos rájuk kár is szót vesztegetni.
