Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a kálvária nem lesz része többé az életemnek, így vázolnék egy tanulságos történetet.
Van egy egyetem, ami szépen lassan építi lefelé a kollégiumi férőhelyeit. Legalábbis a 3 saját mellett a bérelt negyediket laza mozdulattal hagyták veszni. De most nem is erről fogok írni. A felvételi eljárás ugyanis elég érdekes. Nem is azon akad ki az ember, hogy a nyilvánvalóan kurvafontos munkát végző ilyen-olyan bizottsági tagokat és csip-csup felelősöket (szélsősőges esetben akár 10-15 kollégistára is juthat egy) a lakhatási problémák nem nagyon szokták gyötörni (lecsillapítván a fortyogó kedélyeket, tényleg láttam már olyat, hogy valaki a haverjain kívül másoknak is szervezett bulit, és nem csak évente egyszer, ergo még azt is rá lehet sütni, hogy valamennyire dolgozott), de hagyjuk is ezt, most már tényleg térjünk a lényegre!
Minden beköltözéskor megszokott látvány, hogy a sok hátizsákos Osszián-pólós geeket és a naív, faluról városba felkerülő kislányt kerülget pár olyan család, akiken egy kisebb ország éves aranytermelése lóg, és a kocsijuk kis átalakítással elmenne csapatszállító járműnek, ha a szlovákok vagy a szerbek betámadnának. Ilyenkor az egyszerű user csodálkozik, hogy ezeket meg hogy a herébe vették fel szociális alapon. Bizony-bizony a minimálbéres vállalkozók itt is beköszönnek. Pár éve egy jelentkezéskor kérték, hogy aki többet keres, mint amennyit bevall, az erről írjon valami nyilatkozatot totál önkéntesen. (nem röhög, ezt teljesen komolyan gondolták) Mondanom sem kell, a kisérlet kudarcba fulladt. Persze alapvetően nem lenne a gazdagokkal baj, mert hát tök jó amikor át lehet hozzájuk menni Xboxozni néha. Csak éppen két kicsi probléma bassza a csőröm.
Egyrészt, hogy részben ezek miatt is, olyanok nem kerülnek be, akiknek pedig ott lenne a helyük (4 gyerekes családból származó, nem épp újgazdag ismerősöm, z. B.), másrészt meg a kis királykisasszonyok halálosan kiakadnak, mikor meglátják, hogy mással is meg kell osztani pl. a zuhanyzót, és még csak nem is aranyozottak a csaptelepek... Szóval sokan 1-2 hét után kiköltöznek, és aztán apuci bérel nekik egy 80-100 négyzetméteres kis lakást a sulival szemben, vagy a budai hegyekben. Ó, hát akkor helyreállt a világ rendje, a szegényebbek ismét beköltözhetnek a koliba, gondolhatnánk. De sajnos ez nincs mindig így.
Ugyanis a nem-gazdag gyerek számára is elkezddik közben a suli. Mivel lakni kell valahol, hát kénytelen-kelletlen bevállalja az albérletet (persze nem egy kategóriában a fent említettel), hogy aztán hogy oldja meg: diákhitel*, meló, szülők csontig nyúzása, arról nem szól a fáma. Csak sajna az albérletek nagy részének megvan az a negatív tulajdonsága, hogy nem lehet onnan hipp-hopp kiköltözni, mindenféle szerződések, kaució, stb. kötik röghöz az albérlőt. (Aki ebben önéletrajzi elemet vél felfedezni, az téved, ugyanis a közelmúltbeli főbérlőm nagyon aranyos volt, és ezt nem azért írom, mert lehet hogy ő is olvassa) Úgyhogy hiába hívja fel őket nagy lelkendezve októberben a koli, hogy helló, gyere gyorsan, sajna nem mindig tudnak jönni. Ja és persze a kollégiumban meg így mindig lesz pár üres hely, amit vagy fel tudnak tölteni,vagy nem. Aztán a következő nyáron kezdődik megint újra az egész.
*Véleményem továbbra is: Csak akkor vedd fel, ha végképp nincs más megoldás, hogy befejezhesd a tanulmányaidat. Bulik miatt kár adósságba vernünk magunkat.
