Jeee, mindenki hallathatja a hangját, hozzászólhat bármihez, mondhat bármit (illetve már a Holocausttal kapcsolatban mégsem, de hát ne legyünk szőrösszívűek, azért az eddig is józanul gondolkodók életét ez nem nagyon fogja megváltoztatni, mindenesetre a témába vágó rövid kis postom állításait fenntartom), csakhogy sokan ezt úgy értelmezik, hogy állandó jelleggel mondaniuk is kell valamit. Nem tudom, talán a csöndtől félnek, talán a hangjukat és a klaviatúrát féltik a berozsdásodástól.
Ezeknek egy szűk (dehogyis szűk!) csoportja a panaszkodós ember. Lehet szó bármiről, ő abból rögtön kihozza, hogy miért rossz, akár logikai bukfencek (mit bukfenc, valóságos logikai tripla hátraszaltókról beszélünk) árán is. Tipikus példa erre a fizetések/nyugdíjak (konkrétan az ő fizetésének/nyugdíjának) a véleménye szerinti alacsony szintje. Tényleg érdemes megnézni, a virágoktól kezdve a bögrékig bármiből secperc alatt levezeti, hogy miért nekik a legsz@rabb az életük az egész világon (mondjuk közel 3-4 milliárd ember azonnal cserélne velük is, de igaz, inkább előre nézzünk, mint hátra). Jah és alacsonyan száll minden vita jolly jokere, az a-dó-fi-ze-tők. Súlyosabb esetben kiegészül a "becsületes" szóval is, a lényeg, hogy ez (szerintük) az adu ász a pakliban, ha ők úgy ítélik meg, hogy erre vagy arra az adófizetők pénzéből kár volt költeni, akkor mondhat bárki bármit, ők a jog és igazságosság felkent védelmezői, punktum. Mondjuk néha még igazuk is van, lásd pl. a kurvafontos tolnai alagutakat, de ugye az a baj, hogy annyi mindenre használják már, hogy eléggé megkopott az éle. No de nem kell a panaszkodós embert félteni, vannak más parittyakövei is. Alapvető céljuk, hogy még a létező legjobb dolgokat is rémségesnek állítsák be. Ismét az arányokkal van problémám, egy kis egészséges kritizálás csak jót tesz minden ügynek, de pusztán a fikázás kedvéért fikázni valamit...ehh, get a life. Voltaképpen azt szeretnék, hogy ha már nekik ilyen nyomorúságos az életük, hát senki más se érezze jól magát. Jah és persze arról, hogy az ő életük ilyen nyomorúságos, arról a politikusok, a maffia az időjárás, a bevándorlók, a kivándorlók, szóval mindenki tehet, csak ők maguk nem.
Rokon velük a felháborodós ember. Ő az, aki mindenen felháborodik. Nem is írnám le bővebben, a szomszédokban Pattogi figurája remekül el lett találva. Itt is megfigyelhető az a magyarokban különösen erős kettősség, hogy ő mindent követelhet, de tőle ne merészeljenek kérni semmit. (Lásd: kevesebb adó, ezzel együtt több állami támogatás a Népnek...de legfőképpen nekem) Kedvencem egy középkorú faszkalap úr, aki bírósággal fenyegetőzött, mert a buszsofőr nem engedte soron kívül előre az előre váltott jegyeseket. Ha jobban belegondolunk, amennyiben valóra váltaná fenyegetését, akkor az jóval több kellemetlenséggel járna őrá nézve (energiáját, idejét, pénzét beleölni), mint amekkora kellemetlenséggel szembesült az adott szituációban. Tételmondat (sajna nem én találtam ki) A MAGYAR EMBER MÉG AKKOR IS IGYEKSZIK KIBASZNI A MÁSIKKAL, HA AZ NEKI LEGALÁBB AKKORA KÁRT OKOZ, MINT EMBERTÁRSÁNAK!
A felháborodós emberre jó példa egy nagy cég felvételije körüli mizéria. Van a cégnek egy követelménye, amihez erősen ragaszkodik. Mit csinálnak azok, akik ott szeretnének elhelyezkedni? Tán mindent megtesznek, hogy teljesítsék a szükséges felvételi kritériumot? Fenéket! Fel vannak háborodva, hogy egyáltalán hogy mernek tőlük ilyesmit (nyelvtudás) elvárni. Értitek, ülnek a seggükön, és fel vannak háborodva. Roppant konstruktív, tényleg. Gratulálok. Aztán aki bekerül, az biztos zsidó, protekciós, vagy akármicsoda, de becsületes magyar ember nem lehet, mert azokat ugye ez a szemét cég nem veszi fel, hisz elvár tőlük olyan szörnyűségeket, amiket mondjuk egy középiskolás is vígan tud teljesíteni.
