Kicsit közhelyes post lesz ez 1-2 helyen, sok szóismétléssel.

Elszörnyedve látom, hogy több egyetemista is megveti a kétkezi munkásokat. Persze működik a dolog fordítva is, pl. pár melós sem volt túl jó véleménnyel a diplomásokról. Az a baj, hogy az ilyen emberek (mindkét oldalon) nem látják át, hogy mindkét embertípusra szükség van. Képzeljünk csak el egy olyan országot, ahol senki sem értelmiségi. Szörnyű, nem? És most egy olyat, ahol mindenki diplomás. Működhet bármelyik is egyáltalán?

Másrészt különbözőek vagyunk, van aki olyan tehetséggel rendelkezik az elméleti tudományok területén, hogy kár lenne hagyni, hogy kőművessegéd legyen, ugyanakkor sok magát értelmiséginek tartó egyén igazán elgondolkodhatna azon, hogy nem lenne-e érdemesebb, ha visszavenne az igényeiből egy kicsit, és keresne valami kétkezi munkát.

Az a baj, hogy újabban tényleg szinte mindenkit felvesznek az egyetemekre/főiskolákra. Pedig a diploma nem olyan dolog (kellene hogy legyen), ami alanyi jogon jár mindenkinek. A diploma az én értelmezésemben a társadalom azon tagjait illeti meg, akik tényleg kiválóak valamely szakterületen, és 3-5 éven át keményen tanulnak is érte. És sorry apukák-anyukák és sorry tündi-bündi kisfiúk, de ez nem jön össze mindenkinek. Ahogy nem lesz mindenkiből NB1-es focista, úgy nem kellene boldog-boldogtalannak diplomákat osztogatni.

Másrészt, sokan akik valamiféle "diploma-kényszerből" el is végzik pl. a kistarcsai Lakinger Béla Főiskolán a kommunikáció szakot, egyrészt simán lehet hogy soha nem találnak munkát maguknak, másrészt ha találnak is, könnyen lehet, hogy nem lesz benne sok örömük. Pedig lehet, hogy megvolt bennük a lehetőség, hogy az ország legjobb autószerelői legyenek, csak valaki (vagy éppen saját maguk) belehajszolta őket abba, hogy "muszáj valami papírt szerezni". (Azt már tényleg csak zárójelben teszem hozzá, hogy mint autószerelők, esetleg boldogabbak is lesznek, sőt, bizonyos körülmények fennállása esetén még akár jobban is kereshetnek)