Dühös és nem éppen hipertoleráns poszt:

Nagyon nem tolerálom őket. Ha egy gyerek szívbeteg, arról nyilván nem tehet, de ha valaki csöves lesz, akkor az igenis felveti az ő személyes felelősségének kérdését. Tudom, most jönnétek az (jobbára csak pattanásos alapítványosok és öltönyös ombudsmanok képzeletében létező) olyanokkal, akik önhibájukon kívül lettek csőlakók, de valahogy még sosem sikerült belefutnom egy ilyenbe se (ha meglesz az első, esküszöm, szólok), annál inkább a lusta alkesz típus képviselőibe. A puszta létezésük még nem zavar, ennyire nem vagyok fasisztoid. A látványukat és a szagukat is elviselem valahogy, erős gyomrú gyerek vagyok. Amikor pénzt kérnek, megyek tovább, még ezzel sem sikerül felidegesíteniük, élem tovább az életemet, és ők is a sajátjukat.

De amikor visszaszólnak, hogy fel vannak háborodva, hogy nem adok nekik egy kanyi vasat sem, na akkor elpárolog belőlem a maradék kis szociális érzékem is, ugyanis ilyenkor szívesen visszamennék, és az általában amúgy sem nárcisszuszi arcukat szívesen átrendezném egy közepes húsklopfolóval. Hát ki a fene vagy te nekem? Ismerlek én téged? Dolgozzál vazzeg! Vagy legalább fürödj meg néha! És még neked van képed felháborodni, hogy a nehezen (munkával, tanulással, stb.) megkeresett pénzemből nem adok neked, hogy aztán még mélyebbre süllyedj? Nem adok, mert nincs kedvem. És? Semmi nem kötelez arra, hogy adjak (mint ahogy arra sem, hogy le ne rúgjam a vesédet) Legyél már (újra) homo sapiens vazzeg!

Egy vadidegen gyerek szívműtétjére sokkal szívesebben adnék egymilliót, mint hogy akár csak húsz forinttal is támogassam a közeli aluljáró szarszagú lakóit. (I'm no Pat Bateman)