Alig ötvenszer sütöttem el az alábbi történetet élőszóban, most leírva is elpuffantom:
Egy korábbi tanárom kiment Srí Lankára. Találkozott ott egy faluban egy törzzsel, akik tkp. sárkunyhókban laktak (na nem fűszoknyában, a kínai ruhaipar már hozzájuk is betette a lábát), szóval ott volt ez a pár ember, messze az európai létmimumum alatt, és a következő párbeszéd zajlott le köztük és a tanárom között:

-Maga honnan jött?
-Egy európai országból, Magyarországról.
-És ott boldogok az emberek?
-Hát... (és itt a derék tanerő már készítette volna a "nehéz a megélhetés", "minden drága", "sok a szegény ember", "drága a víz-gáz-villany" sablonokat, de aztán rádöbbent, hogy a törzs tagjai számára mi magyarok egyenesen luxusban élünk, és akkor kissé csálén befejezte a mondatot) ... úgy nagyjából jah.

A magyar panaszkodás netovábbja a Szomszédok című sorozat volt, egyszerűen mindig volt legalább 5-6 jelenet, amikor éppen tönkrement valaki, vagy a nyugdíjasok már nem bírták tovább. Mindig csak a rossz, a rossz... Azon bezzeg senki sem gondolkodott el, hogy ha olyan súlyos pénzügyi gondjaik vannak, mint ahogy hangoztatják, ugyan miből tudnak majd' minden részben becsűrni (és nem is a legolcsóbb piákból)? Komolyan, többet ittak, mint a Dallasban.

U.i.: A jelenség a való életben is megfigyelhető, pl. nincs pénz a gyereknek tanszerekre, de napi doboz cigi hatszázé', na azt meg kell venni mindig.