Kipróbálom végre a sorkizárást, hogy legyen pofája is az írásomnak.

Volt régen egy tanárom. Igazán megszeretni sosem tudtam, túl szikár volt a stílusa. Ugyan nem is utáltam, a vége felé kialakult bennem valami tiszteletféleség az irányába, de ennyi. A nő a magánéletben is olyan volt, mint a katedrán, és ahogy egyre jobban megismertem, ez úgy vált egyre nyilvánvalóbbá. Egy régi ismerőse mesélte, hogy kamaszkorában abszolúte nem érdekelték a fiúk, a szórakozás, csak a könyveket bújta. Aztán felnőttkorba lépve egy komoly szerelméről szereztünk tudomást (nem zárom ki, hogy több is volt), de természetesen, mivel túl tartózkodó volt, egy rámenősebb nőszemély gyorsan elhappolta előle a választottját.

Igazából ez a része zavart bennünket, mert láttuk, hogy a nála sokkal rondább és köcsögebb tanárok sorban megházasodtak. Ha belegondolok, nem volt ő különösebben csúnya, de világszép sem, minden tekintetben átlagos nő volt, és talán az átlagosnál egy kicsit jobb tanár, csak sajnos ez a személyiségét tekintve nagyfokú unalmassággal párosult. Egyszerűen nem találtam benne olyan dolgot, olyan tulajdonságot, ami egy korabeli férfit akár csak 5 percnél is tovább érdekelt volna. Aztán nyugdíjba ment, úgy hogy ismereteim szerint soha nem volt férjnél. Jelenlegi szórakozásai: utazgat belföldön, illetve fel-feljár Pestre egy bizonyos nagyáruházba vásárolni, jah és szörnyű klisé, de macskája is van.