Plusz:Nézem a tévét, megy valami japán vetélkedő. Nem, nem a végletekig elborult fajta, bár azért sikoltozó iskoláslányok itt is láthatók néha, de alapvetően arról szól, hogy végig kell menni pár ügyességi pályán, pontosan kell ugrani, meg kötelet mászni, meg efféléket, mindezt időre. Na szóval ott volt a sok nevező között egy vékony kis öregember. Talán halász lehetett, de akár a Toyota felnivágója is, nem lényeges. Az öreg pedig nekiindult, és...megcsinálta. Amelyik akadálynak nekifutott, azt mind átvitte, pedig ő 60 éves volt, a többiek akik előtte kiestek, nos több évtizeddel voltak fiatalabbak. Az öreg meg csak ment, ment előre. Végül azért győzött a hat évtized, az izmai már nem bírták a tempót, és kifutott az időből. Ilyen komolytalan műsorban ilyen megsüvegelendő teljesítményt még nem láttam. Még én is bajban lettem volna egyik-másik akadálynál, amiket ez az öregúr lazán átvitt.
Pedig higyjétek el, ez az életerő tényleg nem pénz kérdése, ránézésre távolról sem egy jakuza klán vezére volt az arc, hanem csak egyszerű melós. Azok márpedig még a felkelő nap országában sem milliomosok (illetve a yen magas címletei miatt mégis :) ) Szóval kalap le, Omedetou!
Minusz:Jövök haza busszal, full tele van, állnak is néhányan. Nem épp kánikula, de azért elég meleg van, én pólóban, majd' mindenki hasonló öltözékben, esetleg 1-2 vékonyabb pulcsit láthatott, aki széttekintett. Illetve mégsem, mert egy öreg nő jó vastag kabátba burkolózva ült a helyén. Eddig még nem is gond, abba tényleg nem szólhatok bele, hogy ki fázik, és ki nem. Na de ami ezután jött! Az öregasszony egyszer csak meglódult. Mivel elég keskeny volt az ülések közti rés, ez több másik ember átmeneti átcsoportosításával, némi tolakodással volt csak véghezvihető. Végül a vénség elérte célját, a fiatal Buddhára hajazó sofőrt, a beszélgetésükből csak foszlányokat kaptam el: "ez szabálytalan így" ... "miért nem csinál valamit"... meg ilyesmik. Végül dolgavégezetlenül távozott, ismét megmozgatva azokat, akiknek csak állóhely jutott. Mikor visszaért, kiderült miről szólt az egész cécó. Az egyik ablak nyitva volt. Mindössze pár centis volt a rés, ráadásul a bűnös ablak jóval a szipirtyó mögött volt. Ő mégis elkezdett kampányolni, hogy őt ez zavarja, mert megfagy(sic!). Közölték vele, hogy elég kicsi a légmozgás, és akár el is ájulnának páran, ha még ezt a kevés oxigént is megvonnák tőlük. Ha esetleg itt bekussol, ez a post sem született volna meg.
De ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy ezen a már-már nyarat idéző délutánon ő fázik (a többi ember meg fulladjon meg, ájuljon el, őt az nem érdekli). Namármost ekkor kezdtem el ismét érezni azt, amit pl. a szemtelenkedő csöveseknél, hogy elkezd szétáradni bennem az adrenalain. Mielőtt én lennék az eheti elborult elméjű blogger a híradóban, gyorsan megjegyzem, hogy lelőni azért nem akarom a tisztelt hölgyet. Maradjunk annyiban, hogy nem sírnám tele a zsebkendőmet, ha meglátnám a nevét az újság egy bizonyos állandó rovatában, és most nem az időjárásra gondolok... azért sok karácsonyi üdvözlőlapra ne számítson tőlem.
Értitek, ingyen utazik, a felszállásnál előreengedik a sorban, átadják neki a helyet, és ezt hogy hálája meg? Akár még némi vesződség árán is (fonnyadt testének átpaszírozása az álló utasokon oda-vissza) mindent megtesz, hogy jól kibasszon a többi 50-60 emberrel! Gratulálok.
