Szörnyülködés

 2009.09.02. 20:16

Az először belinkelt külsős bejegyzésnek utóélete is volt:

http://zolivagyok.blog.hu/2009/09/01/adolf_hitler_unokaja_vagyok_en

Kicsit meglepődtem az emberi hülyeségen, de rájöttem, egy fontos kérdés húzódik emögött. Muszáj-e feltétlenül szeretni a rokonainkat. Meghánytam-vetettem a dolgot, és arra jöttem rá: nem. Mielőtt félreértenétek (bár úgyis lesznek ilyenek), arra gondolok, hogy ha az a bizonyos rokon zaklat, molesztál, ver, kínoz, éheztet, vagy csak egyszerűen a kisujját sem mozdítja értünk, mindezeket egy életen keresztül, akkor mi a jó mazsolás fenéért kellene őt szeretni meg tisztelni? Csak mert pár éve az ő hímivarsejtje találkozott egy petesejttel (vagy fordítva)? Ennyi, kész, innentől már egy életen át ő lesz Mr(s). Tökéletes? Hát nem.

Még egyszer mondom, a gondoskodó, kedves, jó rokonokat igenis szeressük, amennyire csak tőlünk telik. Pl. így vagyok a nagyanyámmal. A nagyapám viszont még jóval a születésem előtt lelépett az ország másik végébe, és kitagadta a szűkebb családomat, nos iránta nem érzek semmit sem. Szörnyű vagyok? Nem hinném.

Ugyanígy vagyok az osztálytársakkal. Miért kellene kedvelnem őket, csak mert 4/6/8/stb. évet egy teremben töltöttünk? Ha jó fejek voltak velem, akkor kedveltem őket, ha nem, akkor meg nem. Ilyen egyszerű.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalaallitnunaat.blog.hu/api/trackback/id/tr331356126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.