Vér az aszfalton

 2011.02.17. 18:42

Egy közlekedési baleset kapcsán fellángolt a vita a vérautósok* és a többi ember között. Arról volt szó, hogy egy (lakásomhoz közeli) zebrán(!) több(!) gyalogost elcsapott egy kocsi, köztük egy országosan ismert öregembert (javítva: mindenki Bálint gazdáját - tényleg méltatlan volt hozzá a kényszeredett megfogalmazás) is, de ez mellékes. Láttam a törött szélvédőt, a villogó rendőröket és a vérfoltot az aszfalton.

A szomorú az volt, hogy nagyon hamar megjelentek a netes fórumokon azok, akik a gyalogosokat kezdték el szapulni. Félreértés ne essék, tényleg van olyan szituáció, amikor a gyalogos a hibás (pl. takarásból kiszalad a kocsik elé, persze nem a kijelölt helyen), de ez most kurvára nem volt az. Ha az illető betart minden szabályt (vagyis kellően óvatos), akkor hogy a fenébe üthet el egyszerre 3-4 embert a zebrán?

A KRESZben valóban benne van, hogy a gyalogos csak akkor léphet le a járdáról, ha meggyőződött az áthaladás biztonságáról (nem másolom be ide, fölösleges), ugyanakkor az is vastagon benne van, hogy az autós legyen óvatos, ha a zebrához közelít. Ha gyorsan akarsz menni, arra ott van az autópálya, ha a 130 sem elég, akkor meg menj el valamelyik ringre, de ne a kertvárosban akarj hepciáskodni!

Majd' lefordultam a székről, amikor valamelyik azzal próbált érvelni, hogy úgyis a gyalogosnak fáj jobban a baleset, tehát figyeljen ő oda jobban. Ez kb. "az erősebb kutya párzik"-elv, aminek szerintem nincs sok létjogosultsága a Balkántól északra.

*Vérautós: Olyan ember, akinek vélhetően nem sok eredménye volt az életben, kivéve azt, hogy egyszer egy személygépjármű tulajdonosa lett. Innentől számára a világon csak autósok és köcsögök léteznek. Az embereket aszerint értékeli, hogy milyen kocsit vezetnek, illetve hogyan vezetnek. Bármilyen vitás kérdésben az autós pártjára áll, ha egy Volkswagen robottá alakulva análisan inzultálná a saját anyját, akkor is a kocsit dicsérné, hogy milyen szép a fényezése. Ha megelőznek valakit (értsd.: lenyomnak egy pedált) már-már orgazmusközeli állapotba kerülnek önnön nagyszerűségük tudatától. Szerencsére ők csak az autósok kisebbségét jelentik, valamint e kategória nem esik egybe az autómániásokkal, ugyan akik jóval többet tudnak a kocsikról, de mégis képesek lelassítani a zebrák előtt. Nahát, ki érti ezt?

Kis kitérő A tuningról már esett szó, ez az a műfaj, melynek hazai művelői 90%-ban csak fájdalmasan ronda kocsikat barkácsolnak össze, melyek kb. olyan messze vannak egy igényes tuningolástól, mint a Kőbányai világos egy belga apátsági sörtől. Kedvencem az a hülye kis balfasz ismerősöm, aki a nagyapjától(sic!) örökölt Ladát tuningolja (kapott egy új festést és dísztárcsákat a Zsiguli), de kb. annyit beszél róla, mintha a Sixtusi kápolnát festené éppen...

Ja és 2006 óta van jogsim, a forma-1 és a DTM majd' minden futamát megnézem, szóval nem egy megkeseredett autóellenes vagyok. :)

Címkék: autó

A bejegyzés trackback címe:

https://kalaallitnunaat.blog.hu/api/trackback/id/tr522667931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phrascarica 2011.02.18. 10:57:45

"szóval nem egy megkeseredett autóellenes vagyok. :)"
De az, minden mondatod erről szól.
"2006 óta van jogsim" ja csak autód nincs hozzá (XD), úgy pedig nem igazán autentikus a sztori.

gorillka 2011.02.18. 10:59:25

a vérautós már előre önigazol,
mert viselkedése miatt folyamatosan ott a lehetőség egy balesetre

ők azok, akik magukat mindenki elé/fölé helyezik

kedvencem, amikor valaki arra hivatkozott - hogy miért is takarodjon le előle mindenki az autópályán -, hogy ő drágább autót vett mint a többiek, ergo több folyik be utána az államkasszába, ergo több joga van, mint bárki másnak

ááááááá

DDDDDD 2011.02.18. 11:08:04

A KRESZben az is benne van, hogy a gyalogosnak a zebrán elsőbbsége van. Tehát az autósnak lassítania kell a zebra előtt.

KaPé 2011.02.18. 11:09:05

A gyalogosnak a zebrán elsőbbsége van. Pont. Innen indul minden.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.18. 11:09:44

micsoda élettapasztalat... a hazai közlekedés problémái sokkal súlyosabbak (kezdve az "oktatásnak" csúfolt pénzlehúzással), minthogy ilyen sommásan el lehetne intézni.
egyébként meg hatás-ellenhatás: a gyalog/kerékpárral/ketteslétrával közlekedőket sem azért utálják az autósok/motorosok, mert épp olyan kedvük támadt, hanem mert megtapasztalták már (ezerszer), hogy a jogsi nélkül közlekedők potenciális öngyilkosok...

gorillka 2011.02.18. 11:10:48

@phrascarica: nekem 1992 óta van jogsim, autóm is van, de teljesen egyetértek a szerzővel

egyedül a tuning részt nem firtatnám, mert annyira nem érdekel, hogy véleményem sincs róla

gorillka 2011.02.18. 11:13:35

@kutya_zzr: hihetetlen, hogy milyen rövid az autósok/motorosok memóriája - mert gondolom, nem jogsival születtek -, hogy elfelejtik, hogy ők is voltak gyalogosok

Büszke_troll 2011.02.18. 11:15:20

A gyalogosnak a zebrán elsőbbsége van, a posztolónak pedig kisebbrendűségi komplexusa.

"Vérautós: Olyan ember, akinek vélhetően nem sok eredménye volt az életben, kivéve azt, hogy egyszer egy személygépjármű tulajdonosa lett."
Hát persze. Ember, hogy te milyen egyszerű vagy.

Egyszerűen léteznek bunkó, önző emberek, és ezek vezetnek is. Ennyi.

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.18. 11:15:38

@phrascarica: hülyeség. Abból, amit itt leírt, egyáltalán nem következik ilyesmi.

teabore 2011.02.18. 11:28:44

@kutya_zzr: "..a gyalog/kerékpárral/ketteslétrával közlekedőket sem azért utálják..."

Amikor a ketteslétrával megyek át a zebrán, valahogy akkor is megadják az elsőbbséget, ha még nem léptem le. De hogy miért?....

lapos a Föld 2011.02.18. 11:44:19

"országosan ismert öregembert" - ennyire nem lehet kényszeresen és bénán fogalmazni: Bálint gazda nem a kora miatt ismert, a blogod meg nem a stílusod miatt lesz országosan ismert...

Leonard Zelig 2011.02.18. 11:45:27

Egyedül a tuning rész érdekel, annak is a qrva anyját, aki a tuningolt kipufogójával éjjel 2-kor stb. stb.
Aki meg elgázolta a nemzet Gyuribácsiját, annak meg a Gyuribácsi valamelyik növényvédőszerét lenyomnám a torkán, hogy a gazt kiölje belőle.

Flaggx 2011.02.18. 11:47:01

Van jogsim, nincs kocsim, pesten gyalogos vagyok. Attól hogy nekem van elsőbbségem zebrán, még lámpánál is szét nézek jobbra balra, nem e jön valaki csukott szemmel 130al, mert cseszhetem az elsőbbségemet meg a zöld lámpámat, ha valami marha 4 kerékkel áttapos a gerincemen.
Ezt egyébként nem tudom, miért nem tudja megtenni mindenki, akinek fontos hogy ne üssék el. Engem ez a szokásom már nem egyszer mentett meg pesten.

t0thl 2011.02.18. 12:01:10

Bunkó emberek mindenhol vannak sajnos. Én általában előzékeny szoktam lenni a gyalogosokkal, de amikor kikényszerítik a satuféket indokolatlanul azt nagyon utálom.

Kritikájj Mást! 2011.02.18. 12:01:42

ha valaki egyszerre több embert gázol el a zebrán és az nem lámpás akkor az igen nehezen magyarázható. mellesleg ha lámpás és a gyalogosoknak piros volt akkor is nehezen magyarázható csak akkor a gyalogosok is szabálysértést követtek el.
egyébként ismerem a helyet, el tudom képzelni mi is történhetet...

Ártatlan leányka 2011.02.18. 12:14:46

Egyszerűen nem normális az, hogy a gyalogosnak zöld lámpánál zebrán kötelező körülnéznie ha élni akar.

Ezért külföldön körberöhögnének. Ott zebra nélkül leugorva se ütnek el, csak mentalitástól függően esetleg odamondanak valamit, de zebrán néma kuss és satufék ha nagy véletlen elbambult a sofőr, de inkább az a jellemző, hogy lassítva közelíti, ahogy a kreszben szerepel is. Egyébként csak nekem tűnik furcsának, hogy a gyalogosok miatt lazán meghúznak valakit vizsgán, pl tétova gyalogos, ha átmész előtt a zebrán azért, ha túl sokáig vársz rá azért, ebből indul ez a nagyfokú utálat a gyalogosokkal szemben?

És úgy tűnik már nem sokat jelent a sok ember jelenléte a zebrán, lazán elütik őket is... eddig mindig azt a módszert alkalmaztam, hogy megvártam, hogy valaki más is át akarjon menni a lámpa nélküli zebrán ha túl nagy volt a forgalom, két gyalogost már csak nem gázolnának alapon. Ez az elmélet megdőlt.. egyébként szép dolog, hogy az autós azért nem engedi el a gyalogost, mert ő siet, mert szerinte a gyalogos nem? Biztos kedvtelésből gyalogol az ember, pusztán az élvezetért...

Szabványok 2011.02.18. 12:14:50

Nagyon-nagyon régóta vezetek, sok autóm volt. Szeretem az autókat, szeretek autózni, sőt szeretek gyorsan autózni. (Bár eddig csak 130eFt volt a maximális bírságom, a 300e-s még várat magára.)
De gyalogost nem ütök el. Még nem zebrán sem. A zebrát mindig úgy közelítem meg, hogy figyelem a közelben ólálkodó puhatestűeket és felkészülök a legváratlanabb átrohanásukra. Ha busz takarná a gyalogosokat, akkor a busz alatt lesve figyelem a lábakat, nem settenkedik-e valamelyik gyalog.
Ugyanígy megpróbálok (bár nehezebb, mert gyorsabbak) vigyázni a biciklisekre.
Mert ők is puhatestűek. A többi autó az más, fizessen a biztosító.

blah 2011.02.18. 12:15:15

Van abban némi igazság, hogy szét kell nézni alaposan mert a gyalogosnak jobban fáj. Valamelyik héten majdnem elcsaptam két srácot mert kanyarodás közben pont kitakarta őket az A oszlop és még korom sötét is volt ráadásul.

Hiperlajhár 2011.02.18. 12:16:21

Téli gumit a villamosra!!!!

Ejjnye Bejjnye 2011.02.18. 12:23:31

Azért ma már a gyalogosokat a piros lámpa sem állítja/tartja meg a járdán, a zebra előtt. Tipikus, ha körül is néz netán, és nem lát azonnal mozgó járművet, megy, fut szalad...Ha meg zöld, akkor zenét hallgatva, mobilozva, beszélgetve bandukol, szándékosan lassít, mert "neki a zebra jár"

fda 2011.02.18. 12:30:00

Egyébként a kresz megfogalmazásán is érdemes lenne módosítani.

Bele kellene írni, hogy a zebrán a gyalogos csukott szemmel is nekiindulhat.

Milyen már, hogy az autó adjon elsőbbséget, de a gyalogos meg nézzen körbe (balra nézek-jobbra nézek-balra nézek...)

Autóval sem úgy megyünk át egy minket stoptáblával védő kereszteződésen, vagy a zöldön, hogy azért lassítok, hátha nem engednek el. Hanem fékezés nélkül, mert feltételezzük, hogy a keresztbe jövő is tudja a szabályt.

Szóval, a gyalogos menjen csak folyamatos sebességgel, az autósok szokják meg, hogy a zebra elsőbbségadás kötelező táblával egyenértékű, tehát figyelni kell.

PiBá 2011.02.18. 12:48:10

Érdekes eseteket produkál az élet, hogy milyen is a közlekedési morál.
Egyik reggel az Attila úton áll a belső sávban egy rendőrautó villogó lámpákkal, előtte egy autó, közvetlenül a zebra előtt. Gondoltam, valakit sikerült megint elcsapni a zebrán ... Hát nem! Az elől haladó elsőbbséget adott a gyalogosnak a zebrán, a hátul jövő zsaru meg belecsattant. Az, akinek a személyes példájával is a szabályok betartására kellene ösztönöznie és a szabálytalankodókat kíméletlenül kiszedni a forgalomból. Főkapitány Úr! Ön is olvassa? :)

gorillka 2011.02.18. 13:18:47

@PiBá: ha olvassa is, nem érdekli
a trafipax is csak pénzszerzésre jó, a tényleg veszélyes helyeken nem mérnek,
város vége tábla előtt mérnek és büntetnek, iskola előtt kint van a 20-as tábla, soha nem mértek még és ráadásul nem csak 50-el mennek ott az autók...

PiBá 2011.02.18. 13:37:04

@gorillka: Hátha egyszer mégis ... reménykedem ... de a rendcsináló Pintér is olvashatná :) Saját háza táján is söprögethetne :)

kpetya 2011.02.18. 14:30:30

@fda:

csak épp a gyalogosokra van egy szabály ami szerint csak akkor léphetnek le a járdáról, ha veszélytelen.
Csinálhatsz magadból mártírt, de nem sok értelme van lelépni egy 60nal közelítő autó elé féktávon belül csak azért mert neked van elsőbbséged.

a többiben igazad van.

vasgyuszi 2011.02.18. 14:42:48

@t0thl: ha már satufékezned kell, az azt jelenti, hogy rosszul megválasztott sebességgel közelítetted meg a gyalogátkelohelyet, és/vagy nem nézel körbe, hogy át akar-e kelni valaki. Ilyen egyszeru ez és akkor nem kell satufék.
Kivéve persze, ha valaki takarásból rohan ezerrel át az úttesten, de ezek nem a zebrát használják ráadásul, hanem csak úgy átrohannak az úton. Na ez tényleg horror. Remélem erre gondoltál.

Szabványok 2011.02.18. 15:16:34

Zebrán se meghalni, se gyilkolni nem jó.
Épp ezért a gyalogosnak vigyázni kell, körül kell néznie, nem jön-e egy hülye, ha életben akar maradni.
Épp ezért az autósnak óvatosan, olyan sebességgel kell megközelíteni a zebrát, hogy váratlan gyalogesemény esetén se üssön el senkit.
Igaz, ez így dupla biztonság, de olyan gyakran vétkezik/hibázik a másik fél, hogy aki élni akar, aki nem akar gázolni, annak az a legcélszerűbb, ha gyalogosként is vigyáz és autósként is vigyáz.
Nem sok hátránya van, autósként pár centiliter benya és pár másodperccel hosszabb út, gyalogosként pár másodperc késedelem.
Hát nem megéri?

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.18. 16:14:23

@gorillka: én most is sokat járok gyalog, kedvtelésből is - más kérdés, hogy én tudok autós fejjel is gondolkozni közben, hiszen ismerem a KRESZ-t
Nem véletlen, hogy a jogosítványt nem igénylő közlekedők (gyalogos/kerékpáros) aránytalanul több balesetet okoznak, mint pl. a sokat szidott motorosok, akik a baleseti statisztikák végén kullognak, mint elkövetők.

A 2010-es adatok - íme a közveszélyes kerékpárosok és gyalogosok, akiket - állítólag - védeni kell...

www.hegylakok.hu/2010/09/cikkek/kiemelt_cikk/baleseti-statisztika-2010/

Nuuk 2011.02.18. 19:27:08

Fúú, kicsit meglepődtem, mert eddig alig jöttek ide a kommentek. Egész jól elvagytok, nélkülem is, úgy látom. :) Egy dolgot tennék csak hozzá: Bálint gazdát tényleg kicsit kényszeredetten cimkéztem fel, ezért elnézést kérek. Kevés olyan ember van a mai világban, mint ő, ezért is érintett ilyen mélyen az ügy.

gorillka 2011.02.19. 09:56:49

@kutya_zzr: nem tisztem ezt a nagyszerű statisztikát minősíteni, sem elemezni, megtették helyettem mások...

ha otthon vagy statisztika készítésben, akkor tudhatod mennyit ér

egy dolog szúrt szemet a hozzászólásodban:
" a közveszélyes kerékpárosok és gyalogosok, akiket - állítólag - védeni kell..."

az állítólag

úgy tűnik mégsem ismered a KRESZ-t, vagy nem eléggé,
járjál továbbra is gyalog

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.02.19. 10:53:40

@gorillka: nem minősíteni kell a statisztikát, hanem átnézni és kicsit okulni belőle.

"állítólag" - szándékos volt a kiszólás. az autós bármikor, szabadon visszaél a fizikai előnyével, ezért nekem is MAGAMRA kell vigyáznom, amikor motorra ülök.

ha valakiben annyi túlélési ösztön nincs, hogy féktávon belül ne lépjen le autó elé, vagy kerékpárral ne körültekintés nélkül váltson sávot, akkor (helyette) nehogy nekem kelljen már ugranom...
süti beállítások módosítása