Vége főcím

 2011.08.12. 08:21

Igazából ennyi lett volna. Ez az 500. poszt.

Az elmúlt majd' két évben minden szennyesemet ide öntöttem. De most úgy érzem, minden témát kiveséztem, amit csak akartam. Még írhatnék egy hosszú ciklust a devizahitelekről, de aki figyelmesen olvasta a blogot, az úgyis tudja, mi a véleményem ez ügyben. Ráadásul itt már tényleg nem tudnék senkinek semmi újat mondani. Kicsit egyébként meg is untam ezt a felületet. Szép volt, jó volt, de ennyit bírt.

Szeressétek a kapitalizmust, a szabadságot és tiszteljétek a másik embert! Próbáljátok meg néha beleképzelni magatokat a másik helyzetébe - vajon miért is mondta ezt vagy azt? Kerüljétek el a demagógiát, és szeressétek a tiszta logikát! Ne sajnáljátok azt, aki bajban van, hanem próbáljatok megoldást találni a bajára! És régen nem volt minden jobb.

És persze továbbra is tessék bátran kételkedni! Az emberiség halála a nem gondolkodás.

Nuuk voltam, szevasztok!

Ja és Sz.Z. a büdös retkes kurva anyád te undorító kis geci féreg, remélem most anyád szoknyájába kapaszkodva bőgsz valahol!

Címkék: vége

Képregény

 2011.07.24. 12:22

Innentől felesleges a közéleti témáról írnom, ebben úgyis minden benne van:

 

Címkék: képregény társadalom idióta panaszkodás

A szabadságnak dolgárúl

 2011.07.18. 00:12

Valamikor az emberiség kollektíven abba a tévhitbe esett, hogy szabadság idején az embernek minél messzebb lévő országokba kell utaznia, hegyet kell másznia, meg raftingolnia, és úgy általában csonttörést, egzotikus rovarcsípést és egyéb sérüléseket kötelező kockáztatnia, lehetőleg jó sok pénzért. Ehhez képest a világon a legnagyobb gyönyörűséget én jelenleg abban látom, ha szabadság alatt nem csinálsz semmi különöset, úgy élsz, mint bármikor máskor, csak éppen nem mész be dolgozni.

Lusta volnék?

Címkék: munka szabadság nyaralás

üzleti zsenialitás

 2011.07.16. 23:13

... egyszerűen nincs Magyarországon. Van egy-két ember, aki tényleg azzal lesz sikeres, hogy kitalál valami új eljárást, hogy fejleszti a munkafolyamatait, helyesen méri fel a piaci igényeket, jó a marketingje stb. de sajna a többség csak annyit bír kipréselni a kis agyából, hogy "kölcsönkérek, és nem fizetem vissza". Micsoda hihetetlen zsenialitás, wow. Igazán kurvára fasza gyerekek vagytok!

Címkék: üzlet magyarország

Namármostan amikor ezt írom ki, akkor azt hiszitek, hogy naponta ötvenszer nézem az adott oldalt, vagy hogy minden egyes szavával egyetértek, netalántán szerelmes vagyok a szerzőbe, pedig nem. Csak éppen benne látom azt, hogy baromi jól csinálja, amiről valahol ez az egész átlagemberek blogolnak átlagos témákról-cucc szól: hogy össze-vissza firkálsz minden hülyeségről, és elmondod a véleményedet, ami mondjuk semmit sem változtat a világ forgásán. És (jön a fontos rész) ha valami olyan seggfej felbasz, akinek a civilizáció által ráderőszakolt normák miatt mégsem rugdoshatod bele a fejét a betonba (néha van olyan is, hogy erősebb nálad, vagy 3-4 haverja is ott van), akkor hazamész, és megírod, hogy mekkora pöcs volt az illető.

És kész, nálam remekül működik ez a fajta anger-management, amióta itt fikázok mindenkit, sokkal jobban le tudom vezetni a feszültséget. Régen csak gyűlt-gyűlt bennem (azzal a tévhittel ne jöjjön senki, hogy mozgással vagy sportolással kellett volna levezetni, ugyanis a sport néha még jobban felszította az indulataimat), aztán párszor eljutottam oda, hogy egy kis beszólás miatt elpattant a húr, és jött a disztroj. Amit már 10 mp-el utána megbánt az ember, de legalább kevés baszogatást kaptam a gimiben, mert titokban azt hitték, valamiféle pszichopata vagyok. És ez egy jómatekos esetében már önmagában is becsülendő eredmény (mármint hogy nem kötött belém mindenki).

Csak hát már nem lenne ildomos felképelni egy-egy bunkóság miatt senkit sem (még ha első pillantásra roppant férfiasnak is tűnik a dolog), és komplett idegbeteg sem akarok lenni, aki majd a családjára vetíti ki az összes szarságot, úgyhogy inkább megírom itt, hogy a kurva anyját a mutyizós, beképzelt kisvállalkozóknak. Ezután megnyugszom, és egész elviselhető társaság leszek, és a kezem se remeg az idegességtől. Mondhatni ez a "sötét oldalam", ahol minden mocskot kiadom magamból (azért a való életben sem játszom a decens hitoktatót). Szóval mindenki jól jár, max írnak néha ide olyan kommentet, hogy "de hát az én apám is kisvállalkozó és nagyon becsületes", ami után vagy szép türelmesen megmagyarázom, hogy ezt hogyan is kellett volna érteni, vagy csak kitörlöm a francba.

Szóval kösz zolivagyok.

Mutatóba a legjobb (tudom, hogy már volt itt nkb-n):

zolivagyok.blog.hu/2010/02/18/nenik_haza

Címkék: blog harag

Dö sztájl

 2011.07.11. 16:28

Márpedig az is a baj ezzel az országgal, hogy az igazán klassz és előremutató stílusokat vagy egyéb cuccokat először nem a borsodi cigányfiú, nem az alföldi sorházban lakó srác, nem a dunántúli panelproli vagy a zuglói gimnazista teszi magáévá, hanem a klasszikus gazdag budai kamaszok. És nem, ez annyira nem pénzkérdés, mint elsőre tűnik. Miért van az, hogy New Orleansban vagy Comptonban a négerek ki tudtak új stílusokat találni, hogy a halszagú angol kikötővárosokban a bunkó dokkmunkások fiai is érzik, mi a cool, és a világ legnagyobb sztárja egy csóró kis teherautósofőr lett, de nálunk a középosztály és - ami a nagyobb tragédia - az alatta lévő rétegek is csak a nyugaton már 15 éve nem menő stílusokat majmolják?

Címkék: stílus magyarország társadalom

Random kérdés #37

 2011.06.26. 05:23

És az mondtam-e már, hogy a remixek közel 80%-a helyből fos? Valamiért minden zeneprogit letöltő hülyegyerek meg "Békés megye 3. legjobb DJ-je" úgy érzi, hogy megerőszakolhat bármilyen számot.

Jah és az kurvára nem AMV vagy zenés videóösszeállítás, ha össze-vissza darabolt videórészletek alá mindenféle koncepció nélkül beraksz valami szörnyű tuctucot. Én szóltam.

Címkék: zene remix rk

Nuuk Múzeum

 2011.06.25. 01:58

Nemrég futottam bele egy ismerős blog régi bejegyzései közt (na jó, Honey mutatta meg) egy családi vita leírásába. Tulajdonképpen sok szót nem érdemel az ügy, tipikus rikácsolós néni vs. értelmes egyén vita, semmi érdekes. Egy dolog szúrt szemet, a "vitában" újra és újra felbukkanó súlyos és megbocsáthatatlan vád (találjátok ki, melyik fél részéről), a "behehehementetek a[z amúgy már jópár éve] halott szüleim házába" (látom is magam előtt, ahogy fortyogva, vörös fejjel nyomkodja az illető a billentyűket)

Úgyhogy most szépen megkérek mindenkit: Ha esetleg meghalnék, légyszi NE csináljatok múzeumot a szobámból, a lakásomból, és ne őrizgessétek az asztalon azt a fél zsömlét, amibe utoljára beleharaptam, meg hasonlók.

u.i.:Pont a múzeumok éjszakáján írom, érdekes

u.u.i.: Persze ha Nobel-díjas tudós leszek, vagy filmcsillag, és ha az ország 70%-a ragaszkodik hozzá, akkor nem bánom, legyen Nuuk Múzeum.

Címkék: halál múzeum

Ezredik sóhaj

 2011.06.25. 01:33

Mert igen, vele fél óra után elfogynak a témák. De még egész rendes, ez legyen vele a legnagyobb baj. Van aki már a látszatra sem ügyel, hisz a világ úgyis körülötte forog, nem? Végül ahhoz érünk, aki legalább szórakoztató. Csak éppen ő is képes olyanokat produkálni, hogy feláll a szőr a hátamon. Nem ez volt a helyzet már x évvel ezelőtt is?

Címkék: barátság sóhaj

giccs

 2011.06.22. 09:18

Ugyan ez inkább Honey szakterülete, de egyet kell, hogy értsek vele. Arról van szó, hogy az egyik kerületi (ingyenes) újságban nemrégen jól feldicsértek egy amatőr festőnőt. "Ezekben az értékvesztett időkben* is inkább az embereknek tetsző műveket alkot, és nemet mond a modernnek nevezett művészetre" vagy valami hasonló badarság volt a szöveg. Bakker, a festészet is fejlődik, nem lehet örökké bőgő szarvasos tájképeket meg virágos-gyümölcsös  csendéleteket festeni. Biztos azzal megy előbbre a világ esztétikája, hogy megfestjük a tízmilliomodik naplementét.

*Túl azon, hogy teljes szívemből utálom a "bezzeg az én időmben" és a "régen minden jobb volt" tévképzeteket. Régen kurvára nem volt jobb. Max 1-2 részterületen, amit kiragadnak és hangoztatnak egyesek, de ha vissza kéne menni abba a korba, 1 hét után sírva könyörögnének, hogy elég.

Címkék: művészet giccs

Random kérdés #36

 2011.06.16. 16:13

Vajon azért lesz belőlem egyszer csak hímsoviniszta, mert anno belémnevelték, hogy legyek udvarias a nőkkel?

Címkék: nők rk

oszt

 2011.06.05. 04:03

Azért a mai napon ismét rájöttem pár dologra.

1) egy alföldi városban lebzselni nyár idején mégiscsak kurvajó dolog. Pláne ha az embert meghívják sütögetni, iszogatni, stb.

2) a beskatulyázás nem egy valóságtól elrugaszkodott, véletlen dolog, 99%-ban valamiféle okkal történik

3) én tényleg az értelmet keresem a nőkben

Címkék: élet nők

Zene, avagy néha ...

 2011.06.02. 09:25

egy fikablog is lazíthat.

Címkék: zene movin cruisin

Hogyan közlekedik Ön? Kvíz!

 2011.05.23. 11:36

Hogyan közlekedik Ön? Kérjük, jelölje be a megfelelő válaszokat:

1) Kinek segít felszállni a buszra?
A - Egy öreg néninek, akinek nagy csomagja van, és botra támaszkodik
B - Egy húszéves szőke miniszoknyás lánynak, akinél kb. 0,75 kg-nyi cucc van BÓNUSZ: bárgyú vigyorgás

2) Szép az idő, Ön teljesen egészséges, nem siet sehová, és egy megállónyi távolságot kell megtennie, mit csinál?
A - Lesétálom a távot 5 perc alatt
B - Várok tíz percet a következő (enyhén tömött) buszra, ami a két piros lámpa miatt további 8 perc alatt teszi meg a távot BÓNUSZ: Ha ön egyébként szeret hivalkodni az edzettségével

3) Babakocsis gyermekével kell megtennie egy bizonyos távot, melyhez rendelkezésére áll a HÉV, és a nem alacsonypadlós autóbusz is. Melyiket választja?
A - Természetesen a HÉVet, hiszen ott van hely a babakocsinak
B - Inkább felnyomakodom a buszra, bár a fel-, és leszállásom 3-3 percet is igénybe fog venni

4) Ön nemrég vásárolt egy közepes méretű, másfél éves Opel személygépkocsit. A következőket gondolja:
A - Van egy autóm
B - Én vagyok az élet császára, egy mindenben sikeres alfahím BÓNUSZ: ha hitelre vette a kocsit

5) Felszáll a mozgó járműre, ahol nincs ülőhely. Kapaszkodik?
A - Igen, hiszen bármikor jöhet egy hirtelen fékezés
B - Nem, valami isteni csoda majd megóv engem, rám úgysem vonatkoznak a fizika törvényei BÓNUSZ: ha Ön nőnemű

6) Éppen felért a mozgólépcső tetejére. Mit csinál?
A -Odébbmegyek, hogy ne zavarjam a mögöttem érkezőket
B - Megállok SMS-t írni, vagy az ismerősömmel csacsogni BÓNUSZ: ha Ön 40 év fölötti és nőnemű

7) Gyalogosan közlekedik a járdán. Mit csinál?
A - Magam elé nézek
B - Nem nézek magam elé, más úgysem jöhet velem szembe BÓNUSZ: ha Ön kisdiák

8) Ha meglát egy biciklist, mi jut az eszébe?
A - vajon hol lehet  a bringám? Ideje felhoznom a garázsból, holnap azzal megyek majd be dolgozni
B - Ez is egy rohadt füves hippi, egy lúzer romkocsmaszökevény, mit képzel ez magáról?? BÓNUSZ: Ha az Ön testsúlya 110 kg fölött van

9) Utasa ki szeretne szállni egy forgalmas úton. Ön...
A - kiteszi egy kevésbé forgalmas helyen, pár tíz méterrel odébb, ahol szabályosan meg tud állni
B- kirakja a vészvillogót és leáll a szélső sávban, majd 3 perc csevegés és puszi után kiszáll az utasa BÓNUSZ: Ha a megállójába beállni szándékozó busz dudálására felháborodással reagál

10) Lát egy balesetet, erre Ön...
A - értesíti a mentőket és megpróbál segítséget nyújtani a sérülteknek
B - továbbhalad, és a következőt dünnyögi el a bajsza alatt "az ő bajuk, nem az enyém, minek strapáljam magam" BÓNUSZ: ha előtte még csinál pár képet a mobiljával az esetről

Minden A válasz 0 pont, minden B válasz 1 pont, a BÓNUSZ is 1 pont.

5 pont alatt: Nem is értjük, hogy került Ön ebbe az országba
6-14 pont: Ön igazi magyar, bár még van mit tanulnia
15 pont fölött: Gratulálunk, maga egy elsőosztályú balkáni tahó
 

Címkék: közlekedés idióta kvíz tahó

mi kutyánk kölyke

 2011.05.09. 18:17

Azért a kisfaszom kivan azzal, amikor az ikszedik dagadt és velejéig korrupt céges képviselő is azzal jön, hogy támogassuk már az ő gagyi cuccokat gyártó vállalatát, mert hát "mi mégiscsak egy magyar cég vagyunk". Ilyenkor úgy visszaszólnék, hogy ugyan adjon már nekem egy BMW-t ajándékba, mert én is magyar gyerek vagyok, segítsük már egymást egy kicsit.

Címkék: magyar korrupció

Szurk

 2011.05.09. 08:52

Azért aki képes a Fradi/Real Madrid/Ferrari/Manchester United/A.C. Milan/brazil válogatott hatosból háromnál többnek is szurkolni, annak nem tudom, milyen érzelmi élete lehet.

Címkék: foci forma 1 szurkolás

Random kérdés #35

 2011.05.03. 20:55

Vajon az emberek 99%-ánál (magamat is beleértve) miért okoz boldogságot a tudat, hogy valamiben jobbak, mint a másik? Ha nem is világbajnokok, de legalább lepipálják a szomszédot/havert/ismerőst/testvért/szaktársat/stb.

Címkék: élet filozófia rk

Misa

 2011.05.03. 19:53

Sok dolog miatt lehet szidni a moszkvai olimpiát, de egyvalamit baromira eltaláltak az elvtársak: a kabalaállat ne valami alaktalan/rémisztő bizbasz legyen, ami leginkább egy varjú és egy tintahal vadházasságának eredményeként azonosítható. Nem, nem, bőven elég egy barna maci.

Címkék: olimpia moszkva

Random kérdés #34

 2011.05.02. 18:59

Miért hiszik azt egyesek, hogy "udvariasság"="mindig a nőnek van igaza"?

Címkék: nők rk

Pécsiek?

 2011.04.26. 16:40

A napokban jött a hír: http://www.pecsma.hu/helyi/2011/04/25/elfogadtak-a-husveti-nyilatkozatot/

A szokásos "mi vagyunk a magyar kultúra és mindenség kellős közepe"-dumán gyorsan átrágja magát az ember, ezt minden közepes magyar város lazán produkálja. Egy ponton viszont megakadt a szemem:

"Janus Pannonius, Csontváry Kosztka Tivadar, Zsolnay Vilmos, Angster József, Babits Mihály, Breuer Marcell, Fejér Lipót, Kodolányi János, Miroslav Krleza, Kodály Zoltán, Kertész Mihály, Viktor Vasarely, Weöres Sándor, Csorba Gyöző, Tüskés Tibor és megannyi alkotótársuk olyan szellemi örökséget hagyományoztak ránk, amely méltán teszi Pécset kiemelkedővé a magyar városok sorában."

  • Janus Pannonius: végülis elég sokat élt itt, elsősorban talán ide köthető legyen oké 1:0
  • Csontváry: azért olyan sok köze nem volt Baranyához 1:1
  • Zsolnay: nincs vita, ő pécsi 2:1
  • Angster: sima ügy 3:1
  • Babits: azért az a pár év nem teszi tősgyökeres pécsivé 3:2
  • Breuer: végülis 18 éves koráig ott élt, legyen döntetlen 3,5:2,5
  • Fejér: necces, de felnőttkorában őt sem kötötte Pécshez túl sok minden 4:3
  • Kodolányi: „szenvedései városát” olyan gyorsan elhagyta, ahogy tehette, s csak egy-egy folyóirat kedvéért tért vissza 4:4
  • Krleza: Egy katonaiskola? Vazzeg 4:5
  • Kodály: Sokkal inkább volt pesti 4:6
  • Kertész M.: Diploma. Nem pécsi 4:7
  • Vasarely: na jó, fogjuk rá 5:7
  • Weöres: 10 év, legyen iksz 5,5:7,5
  • Csorba: oké 6,5:7,5
  • Tüskés: jólvanna 7,5:7,5


Annyit meg kell jegyezni, hogy a "húzónevek" többségével vannak bajban, egy népszerűség szerint súlyozott osztályozás igencsak balul ütne ki a derék baranyaiakra nézve. A pécsiek úgy látszik mindenkit maguk közé sorolnak, aki csak egyszer megállt náluk sörözni. Ami egyrészt dicséretes ugyan, másrészt csúsztatás. Aki elvégzett itt egy hároméves képzést, az ettől nem lett automatikusan pécsi, még ha írt közben 3 verset, akkor sem. Ennyi erővel kb. 80 település vallhatná magáénak Petőfit. Persze ott a végén a duma, hogy "Pécs befogadó város, amely kinyújtja kezét minden ember felé, aki egy órát, egy napot, egy évet vagy egy életet tölt itt. Mi egy közösség vagyunk, gondoljunk bármit a világról, múltról, jelenről vagy jövőről, mert mi szeretjük Pécset." - lásd a 2. világháború alatt közel négyezer, gettóba hurcolt és aztán deportált áldozatot. 

A pécsi vezetés szándéka érthető: Ha elnevezünk róluk pár múzeumot, konferencia-központot, stb., és elég sokat ismételgetjük a nevüket, a végén tán csak elhiszik az emberek, hogy ezek a hírességek éltek-haltak Pécs városáért. Most már ráadául le is van fektetve egy alaptörvényben vagy miben, akkor biztos tuti igaz. Pedig nem.

Címkék: pécs

Random kérdés #33

 2011.04.26. 09:03

Pár dolog, amit nem értek a női nemmel kapcsolatban:
1) Miért, ismétlem miért olyan vonzó ha egy (lehetőleg hosszú hajú) férfi gitározik?
2) Miért olyan nehéz felismerni, hogy az a hímnemű egyed, aki vigasztal a másik hímneművel folytatott párkapcsolatotok kisebb döccenői idején, nos szóval ő az esetek 90%-ában csak meg akar húzni.

Címkék: nők rk

A címszereplő szakma tipikusan azok közé tartozik, melynek művelői között a 10%-ot is alig éri el a tisztességesek aránya.

Alapból mi lenne az elgondolás egy ideális világban: Kellene pár ember, aki segít a vevőknek és az eladóknak egymásra találni, az előbbiek igényeit és az utóbbiak anyagi elvárásait szinkronba hozni, némi jutalékért.

Mi a (magyar) rögvalóság? Műveletlen rámenős köcsögök próbálják beleerőszakolni magukat minden adásvételnél a szerződő felek közé. Az még a legkisebb baj, hogy hazudnak össze-vissza. Inkább az a probléma, hogy olyankor is megpróbálják betolni magukat a képbe, amikor nélkülük is vígan létrejöhetne a megállapodás. Ha látnak egy lakáshirdetést, egyből lecsapnak rá, hiába írja ki szerencsétlen tulaj, hogy "ügynökök kíméljenek". Ha pedig az ember vevői oldalról böngészi az újságot, és felhív pár tucat számot, előbb-utóbb észreveszi, hogy mindig ugyanaz a 4-5 hang szól vissza. Abban mi a magasztos, hogy telematricázzák a lámpaoszlopokat, eltömítik a postaládát az igénytelen szórólapjaikkal, és egész nap ülnek egy excel-tábla fölött (lásd. "különleges modern adatbázis")?

A nyírségi lókupecekben több tisztesség van, mint a legtöbb "profi ingatlaniroda" alkalmazottaiban.

Címkék: ingatlan

G50

 2011.04.12. 08:59

Címkék: űrhajózás gagarin

Nyelvtan

 2011.04.11. 11:54

Az egybeírás-különírás problémáról már értekeztem egy kicsit, most újabb adag jön:
"meleg szendvics" - Így leírva azt jelenti, hogy az adott élelmiszeripari termék homoszexuális, vagy esetleg kint felejtették a napon és felmelegedett.
"ugráló vár" - Ez pedig egy olyan kőépületet jelent, ami jó dolgában fel-le irányuló mozgást végez.
 "keringő ruhák" (by Barbó) - De hát ki akarna valami olyasmit felveni, ami állandóan körbe-körbe mozog? A ruha az lapuljon összehajtva a polcon, kérem szépen!

Címkék: helyesírás nyelvtan

Szvsz a címben szereplő kishölgy száma messze nem a legborzalmasabb, hallottam én már sokkal gyengébb számokat is. Össze is gyűjtöttem párat nektek:

10.Like glue Fúúú, akcentusa van, mekkora jóarc máááár! Igazából az egész Saun Paul-jelenség olyan egyszerű, mint a faék, de ez a szám különösen primitívre sikerült. Akkor már inkább egy közepes vascsővel ütögessék a fejemet 3 perc 55 másodpercig.

9. Spytime Egyszerűen szar. Nem tudom, hogy is gondolták, ha meghallom ezt a számot, mindig egy, a Miskolc Pláza parkolójában kibontakozó 7-8 fős bulit vizionálok.

8. Scream if you wanna go faster - well, I'm screamin' all right...

7. Mr. Hóember Értékelem én a szándékot, a körülményeket, Zoltán Erika alakját (már a korához képest), stb. szóval próbálok pozitívan állni hozzá, de ettől még ez egy borzalmas szám marad, kistesója a mai győztesünknek.

6. Létezem Nyugodtan idevehettem volna az R-Go egész munkásságát. Az egy rossz vicc, hogy ezek kettőnél több koncertre kaptak szerződést. Ezért tart ott ez az ország, ahol.

5. Cry me a river És még Justin Biebert szidják...

4. AXel F Ez is kb. annyira volt jópofa, mint egy köztéri pad mellé odaszáradt, de még bűzölgő ex-gyomortartalom fölött gyülekező ganajtúró bogarak ürüléke.

3. Egyszerű arcú kisvirág Na jó, ez adta magát, mint stand up comedyseknél a Kiszel Tündés poénok. Könnyű belerúgni abba, ami alapból ilyen mélyen van, de ettől még echte szar, szóval helye van a listán.

2. Ku-u-u-i-po A győztes számhoz hasonlóan itt is egy relatíve jó hangú énekest erőszakoltak meg a dal szerzői, avagy hogy alakítsuk ki a No.1. szexis tinibálványból a turisztikai hivatal prostituáltját.

1. Különös szilveszter - pedig Cserháti még tudott is énekelni... csak azt nem tudom, hogy vették rá erre a borzalomra. Sikítva menekülök, ha meghallom. Kurvára nem jópofa szám, inkább egy jópofáskodó, kádárista modorossággal felduzzasztott kutyagumi. Tiltsák be!

Ugye, máris mennyivel jobban tetszik a Friday?

Címkék: zene

süti beállítások módosítása